Nagy Bandó András: ha megakadunk ott, hogy orbáni humor, akkor én világgá futok

Belföld
Hirdetés

Orbán Viktor beszédeiben többször használ humoros fordulatokat, így volt ez a mostani évértékelőjében is. Nagy Bandó András író, humorista a Spirit FM Aktuál című műsorában úgy vélekedett: a humor nem arról szól, ki kivel van, hanem arról, hogy "udvari bolond" valaki, és bírálja a királyt.

Szerinte ha valaki egy történetet mond el - például a Volt egyszer egy vadnyugatból - azt sztoriként szokás előadni, Orbán Viktor viszont nem így tette, ebből arra lehet következtetni, hogy ez is meg volt írva előre. Ha már ez volt a miniszterelnök kedvenc filmjeinek egyike, a humorista George Orwell Állatfarm című regényét említette, amelyben minden állat egyenlő, de némelyek egyenlőbbek. Emellett a János vitézre is utalt, mint mondta, a szétszaladó nyájra is érdemes figyelni. János vitéz olyat tett, ami miatt nem figyelt a nyájra, amely szétszaladt, János vitézt pedig elkergették - jegyezte meg.

"Ha megakadunk ott, hogy orbáni humor, akkor én világgá futok, mert eljutunk odáig, hogy a végén Karinthy-gyűrűt adnak Orbán Viktornak, azért, mert a sleppje összeszedett pár olyan poént, ami jó" - fogalmazott Nagy Bandó András.

Hozzátette: Hofi Géza önálló estjein észre lehetett venni, melyek Boncz Géza szövegei, vagy másoké, nem pedig a humoristáé - vagyis mindenkiről kiderül, ha nem a saját poénját mondja. Persze vannak beszédírók, de legalább a humorokat ne ők írják, éppen ezért talán jó lenne, ha Orbán Viktor humoristákat is alkalmazna - vélekedett.

Kitért Fábry Sándorra is, aki részt vett Orbán Viktor évértékelőjén. Azt mondta, kormánypárti humor nincs, mert a humor nem arról szól, ki kivel van, hanem arról, hogy "udvari bolond" valaki, és bírálja a királyt. Szerinte nagy becsben kellene tartani azokat, akik csak simán humoristgák, ők ugyanis nem ellenzék, hanem csak egyfajta figyelmeztetők.

"Nekem annak idején Gyurcsányról is megvolt a véleményem" - mondta. Úgy véli, vigyázni kell a humorral, senkit nem lehet megsérteni, például nagyon fontos, hogy nevekkel nem szabad viccelni. 

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

Hirdetés
Hirdetés