A kódok és a kultúra találkozása: így formálja át az „AI-magyar” a kortárs irodalmat és a mindennapi nyelvet

Sokáig élhetett a köztudatban az a megnyugtató elképzelés, hogy a művészet és az irodalom jelenti az emberi jelenlét utolsó megkérdőjelezhetetlen bástyáját, ahová a technológia nem teheti be a lábát.

A felgyorsult világ azonban rácáfolt erre a hitre, hiszen a mesterséges intelligencia ma már nemcsak képeket generál vagy drámákat ír, hanem a nyelvünket is aktívan formálja. A Spirit FM Magenta Podcast című műsorában Mészégető Marcsi és Mantz László műsorvezetők Mörk Leonóra íróval, műfordítóval, valamint Dr. Veszelszki Ágnes nyelvésszel, kommunikációkutatóval járta körül a mesterséges intelligencia, az irodalom és a nyelvészet összetett viszonyrendszerét.

A beszélgetés kiindulópontját az a pillanat adta, amikor a technológia a mókás, egyszerű vizuális eszközök világából átlépett a mindennapi szövegalkotás és a kulturális élet térfelére. Veszelszki Ágnes felidézte, hogy a vízválasztót a ChatGPT nyilvánossá válása jelentette. A generatív nyelvi modellek elterjedése azért hozott alapvető fordulatot, mert a rendszer nem csupán egy meglévő adatbázisból építkezik, hanem a felhasználók által megadott utasításokból és kérdésekből is folyamatosan tanul. Érdemes ugyanakkor elkülöníteni a döntéshozatalt, orvosi kutatásokat vagy önvezető autókat segítő mesterséges intelligenciát a generatív alkalmazásoktól, amelyek konkrét digitális termékeket, szöveget vagy képet hoznak létre.

Mörk Leonóra saját tapasztalata alapján kiemelte, hogy íróként és műfordítóként nem szöveggenerálásra, hanem a rendkívül időigényes háttérkutatások meggyorsítására használja a technológiát. Történelmi regények írásánál óriási segítséget jelent, amikor egy konkrét korabeli helyszín vagy történeti részlet pontos adatait pillanatok alatt elő tudja hívni. Bár a túlzottan leegyszerűsített vagy rosszul értelmezett utasítások időnként humoros tévedésekhez vezetnek, a megfelelő promptok alkalmazásával az adatgyűjtés folyamata lényegesen hatékonyabbá válik.

Az alkotói folyamat megőrzése ugyanakkor kulcskérdés a szépírásban. A fikciós művek létrehozása olyan belső motivációból táplálkozó, módosult tudatállapotot jelent, amelyet az író semmiképpen sem szeretne átengedni egy algoritmusnak. Az irodalom lényege a személyes kapcsolódás, az emberi találkozás az író és az olvasó között. A mesterséges intelligencia által generált írások bár nyelvtani és formai szempontból egyre tökéletesebbek, gyakran nélkülözik az egyedi stílust, a váratlan fordulatokat és a valódi érzelmi mélységet.

Az AI működési mechanizmusából adódóan óriási adatmennyiségen végzett valószínűségszámítások alapján fűzi egymás után a szavakat, így végeredményben a nagy átlagot jeleníti meg. Emiatt a generált szövegek könnyen egysíkúvá és átlagossá válhatnak. Ráadásul jelen van az úgynevezett hallucináció jelensége is, amikor a modell magabiztosan állít teljesen téves információkat, vagy bizonytalan forrásokból építkezik. A technológia előretörésével ráadásul felbukkan az AI-hurok veszélye is: mivel az interneten elérhető jó minőségű, emberi adatok köre véges, a modellek egyre inkább a korábban mesterségesen generált tartalomkölteményekből tanulnak, ami a hibák és sztereotípiák többszöröződéséhez vezethet.

A nyelvészeti kutatások szerint a mindennapi nyelvhasználatban is megjelentek már a mesterséges intelligencia jelenlétére utaló nyomok, bár a mélyreható nyelvi változásokhoz hosszabb időre van szükség. A stílusbéli sablonok, a túlzottan szerkesztett szerkezetek és a halmozott fordulatok beszüremkednek a szakszövegekbe, újságírói anyagokba és az oktatási felületekre egyaránt. Érdekes pszichológiai hatás, hogy egyes szerzők már tudatosan kerülik a korábban természetesen használt kifejezéseiket, nehogy azzal gyanúsítsák őket, hogy algoritmussal íratták a szövegüket.

A digitális piacokon már megjelent a generált könyvek tömeges túltermelése, ami felveti a vásárlói bizalom megrendülésének kérdését. Válaszként felmerül egyfajta „kézműves pecsét” vagy hitelesítési rendszer igénye, amely garantálná, hogy az adott mű 100-százalékban emberi munka gyümölcse. Ahogyan az analóg fotózás vagy a bakelitlemezek esetében, úgy az irodalomban is felértékelődhet a valódi emberi jelenlét és az átélt tapasztalat.

A mesterséges intelligenciával való interakcióink során a felhasználók hajlamosak a gépet antropomorfizálni, vagyis emberi tulajdonságokkal felruházni. Bár a modellek viselkedését úgy alakították ki, hogy mindig készségesek, udvariasak és megerősítőek legyenek, fontos a kritikus távolságtartás megőrzése. Az algoritmusok nem éreznek és nem gondolkodnak a szó emberi értelmében, csupán a számunkra leginkább megfelelő, behízelgő válaszokat számítják ki. A jövő nagy kihívása így az marad, hogy miközben kihasználjuk a technológia nyújtotta praktikus előnyöket a kutatásban és a munkaszervezésben, megőrizzük a nyelv tisztaságát, az emberi kapcsolatok valódiságát és a kultúra egyedi, pótolhatatlan értékét. Nézd meg a teljes beszélgetést a Spirit FM YouTUbe csatornáján!