Amerikai segítség érkezik Ukrajna energiaellátásához

Nemzetközi
Hirdetés

20 SMR 160-as reaktor épülhet meg Ukrajnában. Az Enerhoatom Nemzeti Atomenergia Termelő Vállalat és a Holdtech International együttműködési megállapodást írt alá a legfrissebb hírek szerint. Az első kísérleti projektet 2029 márciusáig kell megvalósítani.

A hír kapcsán Aszódi Attila, a BME Természettudományi Karának dékánja elmondta: ezek a kis moduláris reaktorok több újdonsággal bírnak, az egyik ilyen, hogy egyetlenegy létesítményben akár sok ilyen egység is lehet, és ez adja a flexibilitásukat. Az érintett amerikai cég régóta fejleszt ilyen reaktorokat, és az amerikai energiaügyi minisztériummal régről van együttműködésük. Amerikában is terveztek ilyen projekteket megvalósítani, de az ukránokkal már régebb óta van egy együttműködés, ami most ezt a projektet hozta.

A szakember azt is hozzátette: ezek a reaktorok nem csak villamosenergiát termelnek, hanem ipari hőellátásra és gőztermelésre is alkalmasak.

„Akár egy régi széntüzelésű erőművet is fel lehet ezzel javítani. A régi széntüzelésű erőműben gyakorlatilag kiváltanák a kazánt, és a kazán helyett ez a reaktor állítaná elő a hőt, az erőművi felújítás átállítaná fosszilis energiahordozóról karbonmentes energiahordozóra ezeket a régi széntüzelésű erőműveket.”

Az első reaktor 2029 márciusára kitűzött céldátuma kapcsán Aszódi Attila elmondta, ez nagyon szoros határidő, de szakemberként várja, mik lesznek a konkrét lépések, amelyek elvezetnek majd a megvalósításhoz.

„Érdekes a szoros határidő, mert ezekkel a kis moduláris reaktorokkal a szárazföldi alkalmazások tekintetében kevés a tapasztalat. Ezeknek a technológiáknak, nagyon sok részét a gyárban el lehet készíteni, készre lehet gyakorlatilag szerelni, és egyben lehet a telephelyre kiszállítani.”

Aszódi Attila a finanszírozással kapcsolatban eddigi információi alapján azt mondta, nincsenek még részletek.

„Az Amerikai Egyesült Államok és Ukrajna között régóta van egy nagyon komoly együttműködés. Nyilván segítenek, nem csak katonai oldalról, hanem ipari együttműködések tekintetében is a háború következményeit enyhíteni. Valószínűleg ez a terep, ahol úgy gondolták az amerikaiak, hogy a legnagyobb sikert tudnak európai terepen elérni.”

Az ukrán villamosenergia-rendszert nagyon súlyos károsodások érték a háborúban – tette hozzá a szakember - az oroszok szisztematikusan lőtték szét az alállomásokat, a távvezetékeket, az erőműveket is.

Ezen a területen várhatóan nagyon sok minden fog történni, – hangsúlyozta a kis moduláris reaktorok kapcsán Aszódi Attila - egyre inkább a nemzetközi szereplők fókuszába kerül.

„Magyarország vonatkozásában azt gondolom, hogy az első és nagyon sürgős lépés az lenne, hogy ezeknek a szabályozási környezetét ki kellene alakítani, hiszen a magyar nukleáris biztonsági szabályozás a paksi reaktorokra, nagy reaktorokra van szabva, illetve a meglévő létesítményekre, valamint a Paks 2-re, ami szintén nagy erőmű, és ahhoz, hogy ilyen kis moduláris reaktorokat lehessen építeni, a magyar szabályozási rendszert módosítani kell. Ez egy sürgős feladat, hiszen mind az orosz földgázimportól való függetlenedés, mind pedig a fosszilis energiahordozóktól való függetlenedés megköveteli azt, hogy ezekhez az energiahordozókhoz fordulni tudjunk.”

Hirdetés
Hirdetés