Amikor az elit elengedte a társadalom kezét

Belföld
Hirdetés

Először az elit engedte el a társadalom kezét, és amikor a társadalom meglátta, hogy magára hagyták, ők is elfordultak az elittől, és mostmár az elit hiába kapálózik, jelezve, hogy kedves nép, én tudnám, hogy merre az előre, a társadalomnak már nincs szándéka, igénye, viszonya az elit iránt, ez megszűnt - fejtette ki Puzsér Róbert az Önkényes Mérvadó című műsorban a Spirit FM-en.

Puzsér Róbert
Puzsér Róbert

91 éves korában meghalt Grétsy László nyelvész, tanár, a magyar nyelvművelés legendás alakja. A nyelvész 1954-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon, 1960-ban szerzett nyelvtudományok kandidátusa címet. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársaként dolgozott diplomája megszerzése után, majd főmunkatársa lett.

Grétsy országszerte ismert volt a magyar nyelv hagyományainak ápolásáról kapcsolatos nézetei miatt, célját népszerű televíziós műsorai is segítették. Olyan tévés műsorok kötődnek a nevéhez, mint a Családi félkör, A nyelv világa, a Szójáték, a Szabálytalan nyelvtanóra, az Álljunk meg egy szóra, a Gyöngyök és az Anyanyelvi szószóló. Az Álljunk meg egy szóra! című műsort Vágó Istvánnal közösen vezette.

Grétsy olyan korszakát idézi a televíziózásnak, amely már teljesen lehanyatlott - mondta Puzsér Róbert publicista az Önkényes Mérvadó című műsorban a Spirit FM-en. A segítő, nemesítő szándék fejeződött ki a televíziós szereplésében - ma azonban ennek nyoma sincs, az elit és a társadalom útjai kettéváltak, és alighanem jóvátehetetlenül. Először az elit engedte el a társadalom kezét, és amikor a társadalom meglátta, hogy magára hagyták, ők is elfordultak az elittől, és mostmár az elit hiába kapálózik, jelezve, hogy kedves nép, én tudnám, hogy merre az előre, a társadalomnak már nincs szándéka, igénye, viszonya az elit iránt, ez megszűnt - fejtette ki Puzsér.

Horváth Oszkár műsorvezető szerint akinek van motivációja kulturális tartalomhoz, az tud mit nézni. Puzsér szerint viszont nem lehet összehasonlítani a mostani M5 műsorát azzal, ami annak idején az MTV-n ment. Hangsúlyozta, hogy nem is volt hova elkapcsolni anno. “Délután 5-től lehetett a 2-esre átkapcsolni, de abban sem volt köszönet” - fogalmazott. Így jóformán az ember vagy nézett tévét, vagy nem. Nem kételkedik abban, hogy ma is vannak kulturált tartalmak a tévében, de a 40 évvel ezelőtti nézettséghez képest ma már ez a töredéke.

Csunderlik Péter történész felidézte, hogy a Dallas című sorozatot annak idején még Hankiss Elemér importálta a tévé elnökeként, hogy ezzel népszerűsítsék a nyugati, kapitalista, tőkés vállalkozónak a típusát, mert úgy vették észre, hogy ebből hiány van Magyarországon.

A teljes adás itt visszanézhető:

Hirdetés
Hirdetés
Címkék: