Az állatvilág bajnokai: elektromos érzékek, halálforgások és intelligens varjak
Az állatvédelem közös ügyét zászlajára tűző magazinműsor ezúttal a természet legkülönlegesebb rekordereit, az evolúció során kialakult elképesztő képességeket és az állati intelligencia határait járta körül.
A Spirit FM Adj esélyt! című műsorában Tótpeti Lili beszélgetőpartnere Hanga Zoltán, a Fővárosi Állatkert és Növénykert szóvivője volt.
A szárazföldi sebességrekordok említésekor a legtöbbeknek azonnal a gepárd jut eszébe, amely képes akár a száztíz kilométer per órás tempót is elérni. Bár ezt a sebességet csak rövid ideig tudja fenntartani a kistestű gazellák vadászata során, ez a teljesítmény mégis egyedülálló. Ha belegondolunk, a modern terepjáró járműveinkkel a természetes, egyenetlen talajon műszakilag szinte képtelenek vagyunk tartósan és üzembiztosan produkálni ezt a tempót, ami jól mutatja a gepárd anatómiájának tökéletességét. A Budapesti Állatkertben jelenleg ugyan nem élnek gepárdok, de a nagymacskák közül a leopárdok is rendkívül fürgék. A sebesség ráadásul relatív fogalom, hiszen egy mérges kígyó karnyújtásnyi távolságból indított támadása olyan gyors, hogy szabad szemmel szinte követhetetlen, mégsem nevezzük klasszikus futónak. A közeg is meghatározó, a levegőben a vándorsólyom zuhanórepülésben a kétszáz kilométer per órás sebességet is túllépi, míg a sűrűbb és nagyobb ellenállású vízben a vitorlás kardhalak számítanak a leggyorsabbnak a maguk száz kilométer per óra alatti csúcsteljesítményével.
A ragadozók világa a harapás ereje tekintetében is tartogat rekordokat. A cápáknak és a krokodiloknak is rendkívül erőteljes a harapásuk. A krokodilok esetében különösen érdekes az anatómiai felépítés, ugyanis a szájat összecsukó izmok nagyságrendekkel erősebbek a nyitást végzőknél, mivel a zsákmány megtartásához és vízbe fojtásához hatalmas erőre van szükségük. Ez a sajátos izomzat teszi lehetővé, hogy az állatkertekben a gondozók viszonylag egyszerűen, a száj átkötésével rögzíteni tudják még a hatalmas bordás krokodilokat is a biztonságos orvosi vizsgálatok idejére. A hüllőkre általában jellemző, hogy nem képesek rágni, nincsenek az emlősökhöz hasonlóan differenciált őrlőfogaik. Emiatt a zsákmányból úgynevezett halálforgással, a saját tengelyük körüli pörgéssel tépnek ki nyelhető darabokat. Mivel változó testhőmérsékletű lények, az anyagcseréjük lassabb, így egyetlen kiadós étkezés után akár hetekig vagy hónapokig is elélnek táplálék nélkül, szemben a gyorsabb anyagcseréjű emlősökkel, amelyeknek alaposan meg kell rágniuk az eledelt a hatékony emésztéshez.
A cápák megítélése a popkultúra és a hollywoodi horrorfilmek hatására rendkívül negatív, pedig a statisztikák szerint évente mindössze száz-kétszáz cápatámadás történik világszerte, amelyeknek jelentős része provokált eset, a halálos kimenetelűek száma pedig csupán öt és tíz között mozog. Valójában a cápáknak sokkal több félnivalójuk van az embertől a túlhalászat és a kíméletlen uszonyvadászat miatt. A cápák rendkívüli érzékszervekkel bírnak, a szájuk körül található Lorenzini-ampullák segítségével képesek érzékelni a zsákmányállatok izommozgása által keltett legapróbb elektromos mezőket, sőt, még a fémhajók elektrokémiai folyamatait is. Hasonló elektromos érzékeléssel rendelkezik a kacsacsőrű emlős, míg az elefánthal aktív elektromágneses teret generál maga körül a tájékozódáshoz. A cápák bőre sem a delfinek puha, ruganyos felületére hasonlít, hanem a hidrodinamikai szerepet betöltő pikkelyek miatt annyira érdes, mint a smirglipapír, olyannyira, hogy régebben csiszolóeszközként is használták. A tévhitek eloszlatása érdekében a Fővárosi Állatkertben már 2018 óta működik a Cápasuli, ahol látványos merüléses etetésekkel és tréningekkel mutatják be az állatok valódi, békés természetét.
A vízi emlősök, mint a delfinek és a bálnák, a kommunikáció és az érzékelés mesterei. A delfinek ultrahanggal tájékozódnak, és ez a háromdimenziós, szövetekbe is belátó érzékelés olyan részletes képet ad nekik a környezetükről, amellyel akár a másik egyed vemhességét is azonnal észlelik. A bálnák éneke a mélytengeri akusztikus csatornákban akár több száz vagy ezer kilométeres távolságra is elhallatszik, ami hatékony távközlési rendszerként segíti a különböző csoportok közötti kapcsolatfelvételt és a beltenyészet elkerülését. Ezeknek a vízi emlősöknek az alvása is különleges, hiszen tüdővel lélegeznek, így alvás közben is reflexszerűen fel kell jönniük a felszínre levegőért. Ha azonban nagyon elfáradnak, inkább a parton alszanak, elkerülve ezt az agyi koordinációt. Az alvás mélysége a ragadozókra és a zsákmányállatokra is eltérően jellemző, a növényevők mindig éberebbek, míg a ragadozók képesek teljesen átadni magukat a pihenésnek, amely az agyi információk feldolgozásában is kulcsszerepet játszik.
Az intelligencia kérdésére nincs egyértelmű egyedüli rekorder, az emberszabású majmok, a csimpánzok, a bonobók, a gorillák és az orángutánok mellett az elefántok is kiemelkedően okosak, utóbbiak ráadásul képesek a gyászhoz hasonló módon feldolgozni társaik elvesztését. Az intelligencia és a taníthatóság azonban olyan fajoknál is megjelenik, mint a komodói varánuszok vagy a cápák, amelyeket hangjelzéssel orvosi vizsgálatokra és együttműködésre lehet szoktatni. A madárvilágban a közhiedelemmel ellentétben nem a baglyok a legélesebb eszűek, hanem a varjúfélék. Az állatkert kaffer szarvasvarjai, Marlin és Dietrich például rendszeresen kapnak matrióska-szerűen egymásba ágyazott kartondobozos rejtvényeket a környezetgazdagítás jegyében, amelyeket nagy találékonysággal és eltérő egyéni stratégiákkal oldanak meg. Az intelligens problémamegoldás a polipokra is jellemző, a természetben pedig egészen különleges, fajok közötti együttműködések is kialakulnak, mint amilyen az afrikai mézkalauzmadár és a méhészborz, vagy éppen az ember között létezik, amely partnerség végül az állatok háziasításához is elvezetett.
Teljes adás elérhető a Spirit FM YouTube csatornáján.
