Belföld

Az MSZP új társelnöke szerint nem biztos, hogy támogatják Karácsony Gergely újraindulását

Hirdetés
Fotó: Komjáthi Imre, Facebook.com

Október 22-én tartotta tisztújító kongresszusát a Magyar Szocialista Párt, ahol Kunhalmi Ágnes mellett Komjáthi Imrét választották a párt új társelnökének. Kunhalmi eddig is a párt társelnöke volt, míg Komjáthi Imre a leköszönő Tóth Bertalantól vette át a tisztséget. Bár korábban Ujhelyi István európai parlamenti képviselő is bejelentkezett a posztért, ő még a tisztújítás előtt jóval visszalépett a megmérettetéstől, nemrégiben pedig azt is bejelentette, hogy kilép a pártból. 

Komjáthi Imre a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorában azt mondta, már akkor kapacitálták őt a párttársai arra, hogy induljon a társelnökségért, amikor Tóth Bertalan bejelentette, hogy nem indul újra, de ő akkor még nem gondolt arra, hogy elsőszámű vezetővé kellene előlépnie, végül azonban elvállalta a felkérést. 

Az új társelnöke a jövőre vonatkozólag azt az ígéretet tette, hogy nem fogja hagyni, hogy újra kihasználják a szocialistákat. Komjáthi szerint ugyanis a választási kampányban ez történt az MSZP-vel: míg ők adták az irodát, a plakátokat, az aktivistákat, addig mások a jelölteket. 

Azon lesz, hogy az MSZP ne legyen még egyszer akkumulátorpárt. 

Az interjú során rákérdeztünk arra is, támogatni fogják-e Karácsony Gergely újraindulását a 2024-es főpolgármesteri választáson. Erre Komjáthi Imre úgy felelt: 

"Senkinek a támogatása nem automatikus az MSZP részéről"

Hozzátette ugyan, hogy Karácsony Gergely szerinte kiváló teljesítményt nyújt egy válság idején is a főváros élén, és ha győz az előválasztáson, akkor be fognak állni mögé, de a maguk részéről elsősorban arra törekszenek majd mindenhol, hogy szocialista jelöltet állítsanak. 

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.

Hirdetés
Hirdetés