Baán László: Reményeink szerint nemsokára megépül az új Nemzeti Galéria
Reményeik szerint nemsokára elkezdődhet az új Nemzeti Galéria építkezése – mondta el Baán László a Spirit FM Kult-ÓRA című műsorában. A Szépművészeti Múzeum főigazgatója hozzátette: talán a 20-as évek végére már meg is nyílhat az új épület ajtaja, ahol sokkal nagyobb kiállítótereik lesznek az állandó és az időszaki kiállítások számára.
A kérdésre, hogy hol lesz a Nemzeti Galéria, azt mondta: ott, ahol eddig is tervezték, azaz a Petőfi Csarnok helyén.
Baán László szerint nincs értelme az önkorlátozásnak, hiszen egy értéket veszítene az ország valamiféle politikai csatázás okán.
Többször is kifejezte a kormányt, hogy ezt a tervét valóra szeretné váltani, és ezt megerősítette az összes többi, eddigi elkészült épület fogadtatása - mondta Baán László. Az emberek is szeretik a Városliget újonnan elkészült részeire, büszkék rájuk, használják - tette hozzá.
Az ő szeme előtt már annak a falára gyűjtik az új szerzeményeket - fogalmazott.
A teljes beszélgetést hallgassa meg itt: