PDSZ: bestiális és döbbenetes a tanárok kirúgása

Belföld
Hirdetés

Az elmúlt napokban újabb pedagógusokat rúgtak ki polgári engedetlenség miatt. A Belügyminisztérium szerdán közleményben tudatta, hogy három fővárosi gimnázium nyolc tanárának szüntették meg rendkívüli felmentéssel a közalkalmazotti jogviszonyát, emiatt pedig újabb szolidaritási tüntetések indultak, valamint az egyik érintett intézményben (a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban) rendkívüli tanítási szünetet is elrendeltek az elbocsátások miatt. 

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének választmányi tagja bestiálisnak és döbbenetesnek nevezte a tanárkollégák kirúgását. Elmondta, korábban azt gondolták, ha a pedagógusok tömegesen vesznek részt a polgári engedetlenségben, akkor azzal védik egymást a tanárok, hiszen mindenkit úgy sem tudnak elbocsátani, most azonban szerinte átálltak a döntéshozók egy olyan működésre, hogy gyakorlatilag "megtizedelik a tanárokat". 

A szakszervezeti képviselő azért is érthetetlenül áll a dolog előtt, mert szerinte a döntések nem következetesek, egyes kollégáknak ugyanis elnézik azt, hogy részt vesznek a polgári engedetlenségben, míg másokat elküldenek miatta. 

"Kiválogatnak embereket, akiken ilyen módon példát demonstrálnak, hogy ezzel elrettentsék a többieket a polgári engedetlenségtől."

- jelentette ki Nagy Erzsébet. 

A PDSZ választmányi tagja szerint ráadásul jogsértően járnak el a döntéshozók, mert az államnak kötelessége az Alaptörvény szerint megfelelő oktatási színvonalat biztosítani a diákok számára, márpedig ha az iskolákból tanárokat küldenek el, ott szerinte ez biztosan nem lehetséges. 

Nagy ugyanakkor úgy véli, a tanárok kirúgása kontraproduktív, mert ezzel nem azt érik el, hogy a tiltakozások alábbhagyjanak, hanem hogy újabb és újabb pedagógusok csatlakozzanak a demonstrációkhoz, ahogy ez meg is történt az elmúlt napokban.

A szakszervezeti vezető elmondta továbbá azt is, hogy a kirúgások híre előbb jelent meg a médiában, minthogy az érintett pedagógusok a kezükbe vehették volna a felmondólevelüket, ezért is fordultak nyílt levélben Pintér Sándor belügyminiszterhez, amelyben felszólították, hogy vonja vissza ezeket az intézkedéseket.

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.

Hirdetés
Hirdetés