Bencsik Tamara: ki akartak találni egy sztorit, hogy teherbe estem, majd elvetéltem

Belföld
Hirdetés

Bencsik Tamarát még 15 évvel ezelőtt, a Megasztárból ismerhette meg a közönség, aki azonban édesanyja elvesztése után a szakmában sem igazán érezte itthon a helyét, nem kapta meg azt az elismerést, amire vágyott. Párjával Németországba költöztek, ahol egy hihetetlen nemzetközi karriert épített, most mégis visszatért Magyarországra, és a Spirit FM #nofilter című műsorában válaszolt Köböl Anita kérdéseire.

A Megasztárról azt mondta, amikor azt kérdezik tőle, megcsinálná-e újra, azt feleli: nagyon szívesen! Élvezte azt az időszakot, a pörgést. Hívták a Voice of Germany nevű műsorba is, de a szerződés, amit küldtek neki, nem nyerte el tetszését, ugyanis hat évről volt szó, és nem garantálták a saját lemezt sem.

A tehetségkutató műsorokról azt mondta: most már nem ajánlaná pályakezdő tehetségeknek - korábban, amikor ő is részt vett ilyenben, még volt varázsa az ilyesminek, ma pedig olybá tűnik, mintha az számítana, ki a nagyobb botrányhős és ki az eladhatóbb.

"A zsűri is néha megenged magának olyan kommenteket a kis tehetségek felé, vagy aki nem is tehetséges, de szeretne szerepelni, hogy azt mondtam, az már kritikán aluli" - fogalmazott.

Szerinte ha valaki tehetséges, de a műsor miatt lehúzzák, benne úgy összetörhet az a szikra, ami őt hajtja, hogy egy életre abbahagyhatja az éneklést, ez pedig nem jó irány. 

Miért külföld?

Hivatkozás másolása

2013 novemberében döntöttek úgy, hogy új életet kezdenek egy másik országban. Bencsik Tamara felidézte, hogy ez nem volt egyszerű döntés, nem beszélte a nyelvet sem, de párja és a saját ambíciójának köszönhetően mégis belevágtak. 2012 különösen nehéz év volt számára, édesanyját elveszítette, és véget ért egy négyéves kapcsolata is, akkor úgy érezte, elege van.

Megkeresték akkor egy újságtól, ahol arra akarták rávenni: találjon ki egy sztorit, miszerint teherbe esett, de elvetélt. Akkor határozta el igazán, hogy ezt nem csinálja tovább, hanem új életet kezd.

Fellépni azért hazajártak, mint mondta, minden évben volt koncertjük, és mind telt házas volt. Amikor párjával közös formációja beindult, óriási erőt adott neki azt látni, hogy a közönség vele együtt énekli a dalokat.

A teljes beszélgetés itt látható:

Hirdetés
Hirdetés