Bennfentesek: A kormány és az Unió is elérte, amit szeretett volna?

Belföld
Hirdetés

Elégedetlen az Orbán-kormány vállalásaival az Európai Bizottság, ezért 7,5 milliárd eurónyi magyar felzárkóztatási forrás felfüggesztését javasolja az Európai Tanácsnak. Mindeközben Ursula von der Leyenék jóváhagyták az 5,8 milliárd eurós magyar helyreállítási tervet. A döntések mögött meghúzódó politikai motivációkról és összefüggésekről kérdeztük Schiffer Andrást és Vona Gábort a Bennfentesek legújabb adásában a Spirit FM-en. 

Vona Gábor azzal kezdte, hogy szerinte a kormányoldali reakcióknak nagyobb realitása van, mint azon ellenzéki hangoknak, akik szerint a EU-s pénzek felfüggesztéséről szóló döntéssel tragédia történt volna. Ezt azzal magyarázta, hogy az uniós források nem csak Magyarországnak fontosak, hanem az itt lévő külföldi cégeknek is, ezért biztos benne, hogy előbb vagy utóbb, de meg fognak érkezni. Szerinte a tárgyalásoknak csak a "szappanopera része" látszott a nyilvánosságban,  háttérben azonban komoly gazdasági lobbi zajlik. Hozzátette, hogy a kormány és az Unió is elérte, amit szeretett volna, mert mindkét félnek az volt a fontos, hogy a saját tábora felé sikert tudjon fölmutatni.

Én is azt gondolom, hogy egyetlen eurocentet sem fog Magyarország elveszíteni – erősített rá Schiffer András. Az ügyvéd szerint nem azért azért kapja meg végül az ország ezeket a pénzeket, mert a magyar kormány ne lenne korrupt vagy az Európai Bizottság tisztelné a jogállamiságot, hanem azért, mert az európai donorországoknak nem érdekük kivéreztetni egy olyan országot, amelyik Orbán Viktor kormányzása alatt a német autóipar paradicsoma lett.

"Tudomásul kellene venni, hogy a jogállamisági mechanizmus nem egy csodaszer. Ez nem arra van, hogy megneveljen egy uniós országot, nem arra van, hogy a jogállamoknak az ideáltípusát hozza létre valahol. Ez kizárólag arra van, hogy ott lépjen fel, ahol közvetlen pénzügyi érdek veszélyeztetése forog fenn" 

– fogalmazott Schiffer. 

Schiffer András úgy véli, ha az EU és a tagállamok közötti viták során így félre lehet dobni az uniós jogot, akkor ez egyenes út az Unió szétveréséhez. Úgy látja, hogy a Brüsszel és Budapest közti vita pedig precedenst teremethet erre.

Orbán Viktor jogállami keretek között valamilyen szinten csúfot űzött a jogállamiságbó l– fűzi hozzá már Vona Gábor, aki szerint most úgy tűnik, mintha az EU is átvette volna ezt a gyakorlatot, vagyis mintha az Európai Unió is olyanná vált volna mint a NER.

Schiffer hiányolja az EU részéről, hogy nem sorolták fel azokat a problémás és túlárazásos ügyeket, amelyekben uniós forrásokat használtak fel. Abban azonban egyetért az ellenzékkel, hogy a pénzekért tett 17 vállalás leginkább porhintésnek számít, azonban felhívta a figyelmet arra is, hogy ezek nem pusztán Orbán Viktor egyoldalú vállalásai voltak, hanem ebben megegyezés volt az Európai Bizottság és a magyar tárgyalófél között.

Az adás további részében szó esett még az újonnan kirúgott pedagógusokról és a Márki-Zay Péter fémjelezte Mindenki Magyarországa Mozgalomnak juttatott amerikai pénzekről is.

A teljes adás ide kattintva hallgatható meg.

Hirdetés
Hirdetés