Bérczesi Róbert a drogfüggőségéről: “szörnyű mélyrepülés volt”
Bérczesi Róbert zenész, dalszerző őszintén beszélt az Élőben Jófej című műsorban a Spirit FM-en a drogfüggőségéről, de azt is elárulta, hogy zárkózott kisgyerek volt, akinek a jóhiszeműséget meg kellett tanulnia.
Befelé forduló, zárkózott volt fiatalként Bérczesi Róbert, a gyerekkora sem volt egyszerű, és hajlamos volt mindenben a rosszat meglátni. “Nekem a jóhiszeműséget, a jóindulatot ki kellett fejleszteni magamban, nekem ez egy tanult dolog, nem hozott képesség” - árulta el őszintén a dalszerző az Élőben Jófej című műsorban a Spirit FM-en.
Az őszintesége sokszor bajba sodorta, akkor is megmondta a véleményét, amikor nem kérdezték. “Mindenkiben egyből megláttam a hibát, és azt közölte is” - mondta Bérczesi Róbert. Hozzátette, sosem a rosszindulat vezérelte, hanem “ami a szívemen, az a számon”.
A zeneszerzői pályafutásának első két évtizedéről így beszélt: a halálról, a szenvedésről, a nehézségeiről írt sokat, majd 2016 körül tudatosan döntött úgy, hogy “kimaxolta” ezt a témát és megpróbált néhány olyan dalt írni, ami a boldogságról szól. “Nyilván ezek nem képviselnek akkora művészi értéket, mint ahogy meg is kapom sokszor, hogy a csúcsmunkáim a Hiperkarma első két albuma”. Az utóbbi időben viszont már vidámabb dalokat ír, és neki ez jobban tetszik, mondta.
Rengeteg olyan emberre pazarolt időt, akik “nyilvánvalóan és egyértelműen méltatlanok voltak arra, hogy az én kedvességemet megtapasztalják”, fogalmazott.
A korábbi, kábítószerfüggő korszakjáról azt mondta, hogy nem bírta elviselni a valóságban betöltött helyét, nem találta a hangját, nem tudott kapcsolatokat teremteni, rosszul érezte magát a bőrében - úgy érezte, hogy ennél rosszabb már nem lehet, ezért kipróbálta a drogokat. “El is vitte 20 évemet”, illetve úgy jellemzi ezt az időszakot: “szörnyű mélyrepülés volt”.
A teljes beszélgetést itt nézheti vissza: