Bombameglepetésre készül a Fekete Vonat

Belföld

A Fekete Vonatot 20 éve nem láthattuk az eredeti felállásban fellépni, de az együttes tagjai most elhatározták, hogy összeállnak egy Aréna-koncert elejéig. A nehéz körülmények között felnőtt Mohamed Fatima életében rengeteg, pozitív változás történt. A Ceglédi kérdezi legutóbbi adásában ő beszélt a koncert előkészületeiről.

A Fekete Vonat tagjai az autentikus roma zenét és a hiphopot szerették volna ötvözni. Fatima példaképei Nina Simone, Whitney Houston és Eta James voltak, és a gospel volt a kedvenc műfaja. Roma identitása nem otthonról, hanem az általános iskolai gyerektáborokból jö

A Fekete Vonat pályafutása alatt két Arany Zsiráfot, 2 platinalemezt és a roma polgárjogi díjat is elnyerte.

Az atv.hu-nak Dopeman, azaz Pityinger László megerősítette a meghívás tényét és azt is, hogy ott lesz a Fekete Vonat január 7-i Aréna-beli koncertjén.

Az atv.hu érdeklődésére Dopeman elárulta: L. L. Junior hívta fel, majd Dopeman meglátogatta őt és ekkor személyesen mondta el a visszatérő koncert hírét. Dopeman nagyon örült a meghívásnak, mint mondta, sokak számára nagyon sokat jelentett a Fekete Vonat első lemeze, amit együtt csináltak. 

A veterán rap-keresztapa azt is elárulta, hogy a Fekete Vonat valamennyi tagjával nagyon jó viszonyt ápol, Beat-tel felvett egy közös számot is a készülő lemezéhez.

Dopeman nevetve hozzátette: egy kicsit haragszik a Fekete Vonatra, mert édesanyjával és lányával karácsony másnapján utazik Thaiföldre, és a koncertre haza kell jönnie, mivel a Fekete Vonat tagjai kategorikusan kizárták, hogy Zoomon közreműködjön. Majd komolyra fordítva a szót, Dopeman elmondta: „amit tudok a Fekete Vonat visszatérő produkciójáról, az bitang lesz”.

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg: