A kormány hazugságaira akarja rádöbbenteni az embereket Márki-Zay Péterék konzultációja
Hétfő délután jelentette be Márki-Zay Péter, az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje, hogy az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom Civil Nemzeti Konzultációt indít.
Márki-Zay Péter a Spirit FM Aktuál című műsorában ennek kapcsán azt mondta, a kezdeményezésük célja, hogy valódi kérdésekről kérjék ki a választópolgárok véleményét, szemben a kormányzat által indított konzultációval, az ugyanis szerinte hazugságra épül, mert olyan szankciók ellen uszít, amelyeket Orbán Viktor saját maga mind megszavazott Brüsszelben.
Azt ugyan ő is elismerte, hogy a két konzultáció nem tér el abban, hogy olyan kérdéseket tesz fel az embereknek, amelyekre "épeszű ember tudni fogja, hogyan szavazzon", ugyanakkor szerinte Orbán Viktorék nem merik feltenni azokat a kérdéseket, amelyek az embereket valóban foglalkoztatják, ők pedig igen.
Arra a felvetésre, miszerint nem-e lesz hasonló az eredménye így ennek a konzultációnak, mint a kormányénak, hogy csak a saját szimpatizánsaik töltik-e ki, Márki-Zay Péter azt felelte:
Az MMM elnöke szerint most minden ellenzéki érzelmű embernek az a dolga, hogy segítsen az ő nemzeti konzultációjuk terjesztésében, mert szerinte, ha ez a tíz kérdés eljut a fideszes választókhoz, akkor egy racionális fideszes szavazó soha többet nem fog rájuk szavazni.
Arra a kérdésünkre, miszerint vannak-e szövetségeseik a pártok között a kezdeményezésükhöz, Márki-Zay úgy felelt, hogy szerinte az ellenzéki szereplők eléggé szétesett állapotban vannak a választások óta, de ők minden valódi ellenzékivel, aki le akarja váltani a kormányt, hajlandóak együttműködni ebben is.
A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.