Csárdi Antal: Ha ez folytatódik, valóban nem Karácsony Gergely lesz az LMP jelöltje

Belföld
Hirdetés
Fotó: Csárdi Antal, Facebook.com

Az elmúlt időszakban egyre több ellenzéki párt jelezte, hogy nem automatizmus, hogy ismét támogatni fogják Karácsony Gergely indulását a főpolgármesteri székért a 2024-es önkormányzati választáson. Nemrégiben például az LMP jelezte, hogy komoly kritikái vannak a regnáló főpolgármester tevékenységével kapcsolatban, szerintük ugyanis nem képviseli megfelelően a zöld ügyeket. 

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese a Spirit FM Aktuál című műsorában elmondta, hogy pártja még konkrét döntést nem hozott az ügyben, ugyanakkor mivel ők egy értékrendet képviselnek a magyar politikában, ezért nem tudnak majd olyan jelöltet támogatni a főpolgármesteri választáson, aki nem elég elkötelezett a zöld célkitűzések megvalósításában. 

Márpedig szerinte Karácsony Gergely főpolgármesterként elkezdett kihátrálni a zöld vállalások mögül, például azzal, hogy már ő sem tartja túl jó ötletnek a dugódíj bevezetését, amely viszont az LMP szerint kulcsfontosságú ahhoz, hogy csillapítani lehessen az autós forgalmat a városban.

"Ha ez a folyamat folytatódik, akkor azt gondolom, hogy valóban nem Karácsony Gergely lesz az LMP jelöltje."

- jelentette ki Csárdi Antal. 

Éppen a napokban derült ki azonban, hogy Korányi Dávid után az LMP korábbi társelnöke, Kendernay János lett Karácsony Gergely új városdiplomáciai főtanácsadója. Csárdi ennek kapcsán azt mondta, ez az ő kettejük döntése volt, Kendernayt viszont jó szakembernek tartja, és bízik abban, hogy a párttársa munka közben meg tudja győzni arról a főpolgármestert, hogy nem szabad elengedni a zöld értékeket. Mint leszögezte, nem az a céljuk, hogy Karácsony Gergely elforduljon a zöld ügyektől, hanem a főpolgármester visszataláljon a zöld gyökereihez. 

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.

Hirdetés
Hirdetés