Csepregi Éva: ha nem énekes, akkor régész lennék

Belföld
Hirdetés

Az énekesnő Soltész Rezső énekes társaságában volt Kaszás Attila vendége a Spirit FM Hárman párban című műsorában. Elmesélték, milyen szakmák vonzották őket fiatalon, vagy családjuk milyen pályára szánta őket, de kiderült az is, mit vettek az első nagyobb bevételükből. 

Csepregi Éva elmesélte, már kiskorában is nagyon szerette a történelmet, most is a történelmi könyveket, filmeket bújja, mint fogalmazott: a karantén alatt ledoktorálhatott volna a piramisokból, akkor ugyanis a piramisok kutatásával foglalkozott.

"Ez a gyerekkori álom, hogy régész leszek vagy orvos, azt inkább apuék akarták" - fogalmazott, hozzátéve: ha nem énekes lenne, talán inkább a régészeti szakmát választotta volna.

Soltész Rezső nagypapája része volt annak a kornak, amikor a magyarhangos filmek egyáltalán megszülettek, édesapja is a filmgyárba került, ezért őt is nagyon érdekelte, mi történt a stúdiókban. Mikor leérettségizett, a Műszaki Egyetemre szeretett volna menni, édesapja azt szerette volna, hogy hangmérnők legyen, de matematikából gyenge volt, nem is érdekelte soha. Utána viszont elindult a zenei pályája, amit magáénak érzett.

Egy mikrofon, és a göndör fürtök

Hivatkozás másolása

Az énekesnő az első bevételéből az elsők között egy mikrofont vett, mert mint mondta, mindig feszültség volt egy zenekarban, hogy anyagilag ki mennyit tesz bele a produkcióba. Utána viszont, mikor már "élesben" ment a dolog, mindenkinek volt profi felszerelése. 

Az énekes pedig felidézte: a fodrász, akihez felesége és lányai is jártak, kilépett a Fodrász Szövetkezetből, és el volt keseredve, honnan lesz bevétele. Ekkor született az ötlet, hogy az énekes haját dauerolják be. Mikor édesapja meglátta, azt mondta: "ezt felejtsük el." Egy tévés felvételen azt mondták neki: ezt a frizurát viselni kell tudni, ezután tanulta meg, hogyan kell a göndör fürtökkel bánni.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

Hirdetés
Hirdetés