Demeter Szilárd: Négy éve időm nagy részében irigység-menedzsmentet folytatok

Belföld
Hirdetés

Demeter Szilárd a Petőfi Zenei Tanács megalakulása kapcsán a Spirit FM Nagykép című műsorában azt mondta, hogy ez nem egy tiltó testület lesz. Arról beszélt, hogy olyan grémiumokat igyekszik létrehozni, melyekben nem az elitpaktum kényelmes logikája működik.

Demeter Szilárd szerint eddig a Fidesz-kormányzást azzal vádolták, hogy nem egyeztet a szakmával, most összegyűjtötték a szakma krémjét, akik befolyással bírhatnak mindarra, ami a kormányzati döntéshozatalban születhet. Válságos időszakban nem elég több pénzt adni, hanem strukturális válaszokat kellenek, ezek kialakításában számít a Petőfi Zenei Tanács tagjainak segítségére.

„Ez nem a tiltó testület. Nem azt mondja meg, hogy mi a rossz, hanem azt mondja meg, hogy szerinte mi a jó”  – hangsúlyozta, és példaként említette, hogy a szakmai meglátásaik alapján fejleszthetnek majd tartalmakat Petőfi TV-be vagy a rádióba. 

Az életkori összetételre reagálva arról beszélt, hogy mindenki a fiataloknak akar tartalmat gyártani, mert úgy gondolják, hogy a popkultúra a fiatalokról szól, miközben ez szerinte nem így van.

Állítja, hogy a magyar kultúrán belül irreleváns az aktuálpolitikai helyzet. Úgy gondolja, hogy a világnézeti hovatartozás nem pótolja a tehetséget. Elege van az elitpaktumokból, ezért nem akar részt venni a döntéshozatalokban, hanem olyan grémiumokat akar felállítani, ahol az elitpaktum kényelmes logikája nem működik.

„Számomra nincs olyan, hogy NER-es kultúra, meg ellenzéki kultúra. Olvasóként nem nagyon érdekel, hogy az alkotónak mi az aktuálpolitikai pártállása, világnézete, az érdekel, hogy milyen terméket tesz le az asztalra” – fogalmazott Demeter Szilárd.

Megítélése szerint arra kell figyelni, hogy a kulturális alkotás ne aktuálpolitikai célokat szolgáljon ki, ugyanis a kommunista évtizedekben bebizonyosodott, hogy az agitprop hozzáállás nem értékálló műveket eredményez. 

Megjegyezte, hogy több évtizeden át a teljesítmény megítélésének monopóliumát kisajátította az egyik oldal. Erre szerinte rossz válasz, hogy holnaptól ők mondják meg, hogy mi a jó vagy mi a rossz, mert ugyanazt csinálnák, csak piros-fehér-zöldben. 

Demeter Szilárd hangsúlyozta, hogy négy éve próbál felülemelkedni a szekértábor-logikán: „négy éve az időm nagy részében irigység-menedzsmentet folytatok. Ha valakinek jut valami, akkor felhív a másik oldalról valaki, meg viszont.”

Hirdetés
Hirdetés