Digitális hálóban, társadalmi csapdában: a mobilitás esélyei a 21. században

A modern kor egyik legnagyobb paradoxona, hogy miközben technológiailag és digitálisan soha nem látott mértékben vagyunk összekötve a világgal, a társadalmi mobilitás sok országban, így Magyarországon is, megtorpant vagy egyenesen csökkent.

Kmetty Zoltán szociológus és hálózatkutató rávilágított arra a riasztó statisztikára, miszerint egy alacsony jövedelmű családból származó fiatalnak ma átlagosan hét generációra van szüksége ahhoz, hogy elérje az átlagos jövedelmi szintet. Ez a fajta társadalmi mozdulatlanság különösen szembetűnő a rendszerváltás előtti időszakhoz képest, amikor még szélesebb mobilitási csatornák álltak nyitva a felemelkedni vágyók előtt.

A magyar társadalom európai összehasonlításban is kifejezetten immobilnak tűnik, ahol a szülői háttér és az iskolarendszer hatása szinte végzetszerűen adódik össze. Az iskolaválasztás nem ellensúlyozza, hanem sokszor konzerválja a különbségeket, hiszen a jobb helyzetű családok gyermekei jobb iskolákba kerülnek, míg a hátrányos helyzetűek szegregált környezetben maradnak, ahol hiányzik a felfelé húzó kortárs közeg. A nemzetközi kutatások szerint Magyarországon az egyik legerősebb a világon a szülők szerepe abban, hogy a gyermekük milyen eredményeket ér el az iskolai teszteken, ami a kulturális tőke és a minták rendkívül erős átörökítését jelzi.

A digitális világ ígérete, miszerint a technológia lebontja a korlátokat, egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bár az internethozzáférés tekintetében Magyarország kiválóan teljesít, megjelent az úgynevezett másodlagos digitális szakadék. Ez már nem a technikai eszköz meglétéről szól, hanem a használat módjáról: míg az alacsonyabb státuszú csoportok elsősorban szórakozásra és élménykeresésre használják a digitális teret, addig a magasabb státuszúak tanulásra, önfejlesztésre és eszközként a céljaik elérésére. Ez a különbség csak tovább mélyíti a szakadékot, hiszen a közösségi média algoritmusa által kínált gyors dopaminlöketek és a 20 másodperces videók világa nem ösztönöz a fejlődéshez szükséges kitartó munkára.

A társadalmi hálózatok szerkezete szintén a bezártságot erősíti, mivel az emberek többsége hozzá hasonló helyzetűekkel érintkezik. Bár az online térben akár több ezer ismerősünk is lehet, ezek ritkán jelentek valódi, mobilizálható kapcsolati tőkét. A kutatások azt mutatják, hogy a felemelkedéshez éppen a távolabbi, úgynevezett gyenge kötésekre lenne szükség, ám a magyar társadalom ezen a téren is szegregált: az alsóbb rétegek ritkán látnak rá a hierarchia felsőbb fokain állókra. A valódi kitörési pontot a híd szerepet betöltő egyének jelenthetnék, akik képesek különböző csoportokat összekötni, ehhez azonban nyitottságra és olyan heterogén közegekre lenne szükség, amelyeket az iskolarendszer jelenleg nem biztosít kellőképpen.

A jövő nagy kérdése, hogy a mesterséges intelligencia megjelenése tovább mélyíti-e ezt a szakadékot, vagy végre valódi segítséget nyújt a felzárkózáshoz. A szociológus szerint a megoldás kulcsa a tudatosságban rejlik, mind szülői, mind intézményi szinten. Bár a kapcsolati háló és a szerencse is fontos tényező, a tehetség gondozása és a digitális készségek értő elsajátítása marad az a tőke, amelyet nem lehet elvenni az egyéntől. A mobilitási csapdából való kijutáshoz tehát nemcsak technológiára, hanem a minták és a használati szokások gyökeres megváltoztatására is szükség van.

Teljes adás elérhető a Spirit FM YouTube csatornáján.