Drasztikus következmények: a német drogliberalizáció eddigi mérlege
A liberalizáció melletti egyik leggyakoribb érv korábban az volt, hogy a könnyű drogok engedélyezése visszaszorítja a súlyosabb szerek keresletét, a német tapasztalatok azonban éppen az ellenkezőjét bizonyítják. A számok azt mutatják, hogy a cannabis mellett a kokainfogyasztás is jelentősen megugrott, a korábbi 0,6 százalékról 1,6 százalékra emelkedett. Bauer Bence rámutatott, hogy a könnyű drogok legalizálása valójában csökkentette a küszöböt a használók előtt, és sokkal egyszerűbbé vált az átmenet a nehezebb szerekre. A havi 50 gramm birtoklásának és a saját termesztésnek a lehetősége bagatellizálta a kérdés egészségügyi súlyát, ami különösen a fiatal, fejlődő szervezetekre jelent komoly veszélyt.
Németország a holland mintánál is továbbment a nyitásban, ami Bauer Bence szerint elsősorban egy politikai döntés eredménye volt. A korábbi balliberális jelzőlámpa-koalíció pártjai számára ez egy olyan közös projekt volt, amelyben egyetértés mutatkozott, ugyanakkor az állami legalizálás egyfajta erkölcsi jóváhagyást is közvetített a szabálykövető német társadalom felé. Bár a jelenlegi kormánykoalíció egyik ereje, a Kereszténydemokrata Unió korábban a liberalizáció visszavételét ígérte, a gyakorlatban eddig nem történt érdemi lépés. Ennek oka leginkább az, hogy Németország jelenleg olyan súlyos gazdasági és társadalmi kihívásokkal küzd, mint a recesszió, a migráció és az energiaellátás kérdése, így a drogpolitika háttérbe szorult a prioritások között.
Teljes adás elérhető a Spirit FM YouTube csatornáján.