Dunaújváros polgármestere: A város költségvetése is dől, ha leáll a vasmű

Belföld
Fotó: Pintér Tamás, Facebook.com

Végóráit élő a dunaújvárosi vasmű - adta hírül a média a napokban. A Népszava arról ír, ha nem kap kormányzati segítséget a Dunaferr, hétfőn véglegesen leállhat a Dunai Vasmű kohója. 

Ennek apropóján arról kérdeztük Pintér Tamást, Dunaújváros polgármesterét a Spirit FM Aktuál című műsorában, hogyan érintheti mindez a várost. Mint azt a település vezetője elmondta: 

"Rendkívüli nehéz helyzet elé fog állni a város, hogy ha megtörténik a vasmű leállása. A város költségvetése is dől, ha dől a Dunai Vasmű."

Kedden emiatt már válságtanácskozást is tartottak, amelyen részt vett a térség országgyűlési képviselője is, valamint a vasmű főmenedzsere. Itt elhangzott, mindent megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák a leállást, de ehhez már kormányzati beavatkozásra van szükség. Azt ugyan elismerték, hogy a kormány korábban egy rendeletben megtiltotta, hogy lekapcsolják az áramról a vasművet, mert az katasztrófahelyzetett okozott volna, ugyanakkor más, érdemi segítséget szerintük nem kaptak ezen kívül. 

A polgármester hangsúlyozta: a rá épülő cégek nagyjából ugyanannyi embernek adnak munkát, mint ahányan a Dunai Vasműben dolgoznak, ezért a leállása körülbelül 10 ezer embert érintene. 

Pintér Tamás szerint a kormány feladata, hogy megmentse a gyárat a bezárástól, mert a maguk részéről az önkormányzat mindent megtett. 

"Ha az állam meg tudja vásárolni a Vodafone-t, akkor a vasműnek is támogatást kell adnia!"

- jelentette ki az önkormányzati vezető. 

Mint ismert, a cég 2020 ősze csődközeli állapotban van. Becslések szerint a vasmű mögött álló részvénytársaság adóssága több tízmilliárd forint, emiatt pedig több beszállító sem hajlandó már alapanyagot biztosítani számukra. Az orosz többségi és ukráni kisebbségi tulajdonban lévő cég részvényesei évek óta rossz viszonyban vannak egymással, amelyet csak súlyosbított a februárban kitört háború. Mivel a felek nem tudnak megegyezni egymással a cég jövőjét illetően, ezért az eladására sincs túl sok esély. 

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.