Egymilliós átlagfizetés?
Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy 2-3 éven belül elérhetjük az egymillió forintos átlagbért, és az 1000 eurós minimálbért. Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta az ATV megkeresésére, hogy “boldog és gazdag ember lennék, ha látnám előre, hogy a jövő hogy alakul”.
A miniszterelnök, átlagbérről beszélt, illetve, hogy egy hosszabb távú bérmegállapodást szeretne - hangsúlyozta Büttl Ferenc, közgazdász, egyetemi oktató a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában.. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, ahhoz nagyjából évi 15 százalékos nominális átlagkereset-növekedésre van szükség - magyarázta. Ez nem lehetetlen, idén nem vagyunk ettől messze 13,5 százalékkal.
A kormányfő mindig más típusú ígéreteket, kijelentéseket tesz, de azt látni kell, hogy amit az állam közvetlenül kontrollál, az a közalkalmazottak, az állami szektorban dolgozók fizetése, rájuk vonatkozva lehet konkrét ígéreteket tenni - mondta a szakember.
Ezen kívül a minimálbér megállapításánál van egy nagyon erős jogköre az államnak, tette hozzá.
A piaci keresetek alakulása viszont a résztvevő feleken múlik. Itt is tehet a kormány ajánlást, ösztönözheti a feleket egy dinamikusabb béremelésre, de ez egy indirekt lehetőség - fejtette ki Büttl Ferenc.
A teljes adást hallgassa vissza itt: