Belföld

Életmód és genetika a vesekövesség hátterében: tanácsok a szakértőtől

BannerAdLabel
A Spirit+ műsorában Nagy Angéla műsorvezető dr. Dér Jánossal, a Waberer Medical Center urológiai kőspecialistájával beszélgetett erről a népbetegségnek számító állapotról.
 A szakértő rávilágított, hogy a vesekő a vesékben lévő oldott anyagok kikristályosodása során jön létre, amely folyamathoz szükség van egy úgynevezett magra – ez lehet egy hámsejt, vér vagy apró húgysavkristály –, ami köré az anyagok lerakódhatnak. Amíg a kő nyugalmi állapotban a vesében marad, gyakran észrevétlen marad, ám amint elindul és elzárja a vizelet útját, fellép a semmivel össze nem téveszthető, szülési fájdalomhoz hasonlítható vesegörcs.

A statisztikák aggasztóak, hiszen a lakosság 5-10 százalékát érinti ez a probléma, és a civilizációs ártalmak miatt növekvő trend figyelhető meg. Bár elsősorban a középkorúakat és az idősebbeket veszélyezteti, gyermekeknél is előfordulhat, ami különösen rossz prognózist jelent, hiszen náluk sokkal nagyobb a kiújulás esélye. A genetikai hajlam szintén fontos tényező, bizonyos veleszületett transzporter-hibák ugyanis kifejezetten hajlamosítanak a kőképződésre. Aki egyszer már átélt ilyen epizódot, az 60 százalékos valószínűséggel számíthat a panaszok ismételt megjelenésére.

A megelőzés és a kiújulás minimalizálása érdekében dr. Dér János a bőséges folyadékfogyasztást nevezte meg a legfontosabb eszköznek. Emellett kiemelte az elhízás elleni küzdelmet, a rendszeres mozgást és a konyhasó használatának mérséklését, mivel a túlzott nátriumbevitel fokozza a kalcium kiválasztását a vizeletben, ami közvetlenül segíti a kövek növekedését. A szakember hangsúlyozta a vegyes étrend fontosságát is a szervezet egyensúlyának megőrzéséhez.

A kezelési mód meghatározása mindig egyénre szabott, hiszen függ a kő elhelyezkedésétől, méretétől és a páciens életvitelétől is. Míg egy pilóta esetében a legkisebb kő is műtéti indikációt jelent, addig egy tünetmentes, alsó kehelyben elhelyezkedő kőnél elegendő lehet az évenkénti ultrahangos kontroll. Amennyiben beavatkozásra van szükség, a modern orvostudomány több lehetőséget kínál: a testen kívüli lökéshullámos kőzúzástól kezdve a bőrön keresztüli műtéten át egészen a húgycsövön felvezetett, lézeres technológiával végzett endoszkópos eljárásig.

A felépülési idő a választott módszertől függően változik, az ambuláns kezeléstől a pár napos kórházi tartózkodásig terjedhet. Az urológus szakorvos zárásként figyelmeztetett: bár a betegek tudatossága javul, még mindig előfordul, hogy valaki túl későn fordul orvoshoz. A kezeletlen, elzáródást okozó kövek ugyanis akár a vese teljes elhalásához is vezethetnek, ezért a legkisebb gyanú vagy visszatérő panasz esetén elengedhetetlen a szakorvosi kivizsgálás.

Teljes adás elérhető a Spirit FM YouTube csatornáján is!

BannerAdLabel
BannerAdLabel