Ha megtámadnák Magyarországot, úgy jutnának át, mint kés a vajon

Nemzetközi
Hirdetés

Nincs műveleti mélysége Magyarországnak, így ha valaki megtámadna minket, úgy jutna át rajtunk, mint kés a vajon - ezt mondta Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Spirit FM Ostrom című műsorában.

Tarjányi Péter és Vogyerák Anikó
Tarjányi Péter és Vogyerák Anikó

A trianoni békeszerződés egyik fontos része volt, hogy Magyarország ne rendelkezzen természetes akadályokkal, például folyókkal, amelyek a határt védenék. Ha valamilyen váratlan támadás érné Magyarországot, mint kés a vajon jutnának át a támadó erők és érnék el Budapestet - ahogyan ez 1919-ben meg is történt. Ekkor a Tisza vonalával nem sikerült megállítani a román csapatokat, mondta Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Spirit FM Ostrom című műsorában.

De mivel egy szövetségesi rendszerben vagyunk, így egyfajta védelmi lehetőségünk, biztosítékunk van. A szövetség szabályait viszont be kell tartani - hívta fel a figyelmet Tarjányi. Ha viszont megharagszanak ránk a szövetségeseink és nem védenek meg minket, nagy bajban lennénk.

Elmondta azt is, hogy felmerült már többször is az egységes európai haderő gondolata, amit néha az amerikaiak állítottak le. Jó lenne, ha létezne ilyen, de Tarjányi azt mondja: “egyszerűen kifutottunk az időből”. Az, hogy azt a fajta haditermelési kapacitást Európa el tudja érni, ami a hidegháború végét jellemezte, megközelítőleg 8-10 év lenne. Miközben azok a biztonságpolitikai kihívások, amiket látunk, most jelennek meg, és már itt vannak a kapuink előtt. Fénysebességgel ezt a 8-10 éves lemaradást nem lehet behozni, a biztonságunkat addig szavatolni kell, és erre egyébként a NATO alkalmas. 

A NATO egy keretrendszer, a szabályokat be kell tartani - mondta Tarjányi. Ha a NATO úgy fogalmaz, hogy szüksége van Svédországra, “akkor iziben szavazni kéne” - tette hozzá a szakértő.

Ahogy a magyar haderő kinéz, a ma biztonságpolitikai kihívásaiban, a biztonságpolitikai szempontból önálló Magyarország, ami nincs benne szövetségesi rendszerben, nem képes megvédenie magát. Ilyen szempontból szükségünk van a NATO-ra, és ha ezzel kapcsolatban bármilyen oldalról valaki mást gondol, akkor téved - szögezte le Tarjányi.

A teljes adás itt megnézhető:

Hirdetés
Hirdetés