Hajszálrepedések a globális renden: a Hormuzi-szoros és a mozaikszerű iráni ellenállás

A Spirit FM Ostrom című műsorának legutóbbi adásában Vogyerák Anikó és Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Közel-Keleten eszkalálódó konfliktus mélyrétegeit elemezte.

A beszélgetés központi témáját a Teherán és Dubaj környéki repülőtereket ért friss csapások, valamint az amerikai és izraeli katonai stratégia következő szakaszai szolgáltatták.

Tarjányi Péter rávilágított, hogy a jelenlegi katonai műveletek már túlléptek az elsődleges és másodlagos prioritású célpontokon. Míg az első szakasz a nukleáris képességek és a közvetlen döntéshozatali központok megsemmisítéséről szólt, a jelenlegi, harmadik szint már a technológiai infrastruktúrát, a navigációs rendszereket és az űrkutatási központokat célozza. A szakértő hangsúlyozta, hogy az izraeli stratégia célja Irán „visszabombázása az őskorba”, szisztematikusan felszámolva minden olyan hátteret, amely a rakéták célba juttatását vagy a katonai kommunikációt segítheti.

A támadások hatékonyságát ugyanakkor árnyalja az iráni hatalmi struktúra különleges felépítése. Tarjányi „mozaikszerű működésként” írta le azt a rugalmas rendszert, amelyben a vezetés nem egyetlen személytől függ. Míg a nyugati hírszerzés azt találgatja, hogy az új vallási vezető életben van-e még, az iráni modell biztosítja, hogy bármely kieső elemet – legyen az a 88-ak tanácsának tagja vagy a forradalmi gárda parancsnoka – napokon belül pótoljanak. Ez a decentralizált felépítés teszi rendkívül nehézzé a rezsim gyors összeomlasztását.

A katonai összecsapások mellett a háború valódi tétje a globális világgazdaság stabilitása. Donald Trump kommunikációja, miszerint az Egyesült Államok már győzelmet aratott, a piacok megnyugtatását szolgálja, ám a szakértő szerint ez a stratégia kontraproduktívvá válhat, ha a valóság – a lángoló létesítmények és a lezárt hajózási útvonalak – cáfolja az optimista jelentéseket. A Hormuzi-szoros tényleges blokádja olyan gazdasági világválsággal fenyeget, amely mellett a 2008-as krízis is eltörpülhet.

Ebben a feszült helyzetben Washington nemzetközi koalíciót próbál építeni a szoros átjárhatóságának biztosítására. Különösen érdekes Peking szerepe, akit Amerika szintén megkeresett. Bár Kína hivatalosan óvatos, a háttérben egy Oroszországgal kötött megállapodás révén bebiztosította saját olajellátását az északi tengeri útvonalon. Ezáltal Kína és Oroszország is relatív előnybe kerülhet: míg a nyugati szövetségesek és az ázsiai gazdaságok szenvednek a magas olajáraktól, Moszkva bevételei nőnek, Peking pedig kivárhatja a nyugat meggyengülését.

Az iráni konfliktus közvetlen hatással van az orosz-ukrán háborúra is. Oroszország jelenleg „levegőhöz jutott”, mivel a közel-keleti helyzet miatt Washington kénytelen mérlegelni a szankciók esetleges lazítását a diplomáciai segítségért cserébe. A frontokon közben állóháború alakult ki, bár az ukrán erők Zaporizzsja térségében stabilizáló sikereket értek el. A Barátság kőolajvezeték körüli viták is tisztulni látszanak: az európai vizsgálatok megerősítették, hogy a technikai leállás valós, és az ukrán tájékoztatás korrekt volt a károkat illetően.

A beszélgetés végén érintett kubai zavargások kapcsán Tarjányi rámutatott: az Egyesült Államok valószínűleg nem katonai, hanem gazdasági és diplomáciai eszközökkel próbálja megdönteni a meggyengült kommunista vezetést. A Monroe-elv szellemében Washington célja a saját befolyási övezetének megtisztítása, kihasználva Oroszország lekötöttségét és a szigetország súlyos energiaválságát.