Haza vágyó magyarok vagy bátor befektetők? Megugrott a külföldi érdeklődés a hazai ingatlanpiacon
A szakértő kiemelte, hogy a motivációk egyelőre nem egyértelműek, hiszen a forint euróval szembeni erősödése valójában drágította a hazai ingatlanokat a külföldi vásárlók számára. Emiatt feltételezhető, hogy a háttérben nem pusztán racionális befektetői szándék, hanem erős érzelmi motiváció állhat. Felmerül a kérdés, hogy a külföldön élő magyarok egy része a választási eredmények fényében a hazaköltözést fontolgatja-e, vagy valóban új befektetői réteg jelent meg a piacon.
A statisztikákból az is kiderült, hogy a külföldi érdeklődők nem feltétlenül a luxuskategóriát keresik. A megkeresések csaknem háromnegyede a 80 millió forintnál olcsóbb ingatlanokra irányult, vidéken pedig kifejezetten a 40 millió forint alatti kategória a népszerű. Budapesten belül a második, a hatodik és a tizenharmadik kerület vonzza a legtöbb figyelmet, míg a vidéki városok közül Debrecen, Győr, Kecskemét, Szeged és Kalocsa emelkedik ki, amelyek regionális vagy ipari központként töltenek be fontos szerepet.
A műsorban szó esett a szezonálisan aktuális nyaralópiacról is. Bár a jó idő beköszöntével hagyományosan megélénkül a kereslet, a szakértő szerint idén elmaradt a korábbi évekre jellemző nagy robbanás. Ennek oka a gazdasági környezet bizonytalansága lehet, hiszen a nyaralóvásárlás a legtöbb család számára másodlagos igény, egyfajta luxusberuházás. Mivel a gazdaság jelenleg nem a legfényesebb arcát mutatja, a vevők óvatosabbá váltak, és a nyaralókra fordítható fedezet is nehezebben áll rendelkezésre.
Teljes adás elérhető a Spirit FM YouTube csatornáján.