Hiánypótló kultúramorzsák a TikTokon
Dr. Farkas Levente András, vlogger, titoker, ügyvéd művészettel, művelődéstörténettel kapcsolatos csatornát vezet a TikTokon nagy sikerrel. Ő volt az Exkluzívban Novák András vendége.

„Sokan vádolnak azzal, hogy edukálni próbálom az embereket. Ez nem igaz” – kezdte a beszélgetést a vlogger, - amit én szeretnék, az nem más, minthogy szeretném megmutatni, hogyan lehet a legteljesebb életet élni ebben a rövid időben, ami az embernek megadatott. Mindig is azon a véleményen voltam, hogy a művészet, a történelem és a mély, heves érzelmek megismerése nélkül ez lehetetlen. Úgyhogy az én célom, hogy megpróbáljak valahogy rávilágítani arra, hogy hogyan lehet a lehető legtartalmasabb életet élni.”
A vloggernek volt olyan tartalma, amit már egymillióan meghallgattak. Ez egy séta volt a Fiumei úti sírkertben.
„A legszentimentálisabb és legcsodálatosabb sétáimat a Fiumei úti temetőben jártam le. Úgyhogy arra gondoltam, hogy miért ne mutassam ezt meg mindenkinek, hogyha én éveken keresztül ott sétáltam, aztán ez nagyon jól sült el szerencsére” – mondta Dr. Farkas Levente András.
A vlogger úgy gondolja, hogy hiányzik a kultúrához való közelség, vagy annak a modernizálása, és a verselemzéseket, értelmezéseket a XXI. századi igényekhez, a social médiához is lehet igazítani.