Hogyan lehetne csökkenteni a nyugdíjak közötti különbséget? Íme a szakértő javaslata
“Fel vagyok háborodva. Dilettáns munka” - reagált Simonovits András nyugdíjszakértő az OECD javaslataira a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) idén is megjelentette egyik kiemelt, Going for Growth 2023 című publikációját, amely felvázolja a rendszerszintű reform súlypontjait az OECD és a partnerországok számára. A szociális védelem és öregedés a harmadik vizsgált terület, ahol az OECD javaslatai szerint Magyarországon bővíteni kell a megfizethető, minőségi gyermekfelügyelet elérhetőségét. Be kellene vezetni az állami alapnyugdíjat, valamint rugalmas nyugdíjrendszert a nyugdíjkorhatáron túliak számára, lehetővé téve ezzel a teljes nyugdíj helyett a munka- és nyugdíjjogosultságok kombinációját – áll az OECD javaslatában.
“Fel vagyok háborodva. Dilettáns munka” - reagált Simonovits András nyugdíjszakértő a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában.
Az alapnyugdíjjal kapcsolatban azt mondta a szakértő, hogy “nem lehet egy ilyen csak úgy bevezetni”. Példaként elmondta, hogy egy svájci típusú rendszerben az átlagos nyugdíjas a nyugdíja fele ugyanaz mindenkinek, és csak a másik fele mozog a keresettől függően. Ez a hazai rendszerben azt jelentené, hogy a 200 ezres átlagnyugdíjnál, akinek eddig 100 ezer volt a havi ellátása, az felmenne 150 ezerre, akinek 300 ezer, annak lemenne 250 ezerre. A szakértő nem tudja elképzelni, hogy egy ilyet hogy lehetne bevezetni.
Simonovits András elmondta, hogy híve annak, hogy csökkentsék a nyugdíjak közötti különbséget. Szerinte ennek a legegyszerűbb és legfájdalommentesebb módja, hogy “legyen a 13. havi nyugdíj mindenkinek azonos összeg”. “Megnézem azt az ellenzéki pártot, aki ezzel elő mer állni” - tette hozzá.
A szakértő úgy gondolja, hogy a járulékplafont kellene visszaállítani, ami megállítaná a nagyon magas, több milliós nyugdíjak keletkezését.
A teljes adás itt visszahallgatható: