Izgalmas ösztöndíjakat kínál a Libri, íme a részletek
Írókat és kiadói munkatársakat is keres a Libri.
A Libri Talent – írói ösztöndíjprogram a 35 év alattiaknak szól - hangsúlyozta a Spirit FM Kult-ÓRA című műsorában Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri marketing és kommunikációs igazgatója. Most kifejezetten azokat a fiatalokat keresik, akik vagy a fiókban őrizgetnek egy kéziratot, amin esetleg még van mit “pofozgatni”, vagy az ötletük van meg, de még nem tudják, hogyan fogjanak hozzá. Esetleg egy szinopszisig eljutottak, de kellene motiváció, idő ahhoz, hogy ezt össze tudják rakni - ehhez kínál támogatást ez az ösztöndíjprogram. Ebben benne van az anyagi-, és a mentortámogatás is.
A mentortámogatás az írás folyamatában tud segíteni, illetve a kommunikációt, a brandépítést - tette hozzá Ludvig Orsolya Stefanie. Az írónak önmagát is be kell mutatnia, hitelesnek kell lennie, magyarázta a szakember. Vannak szerzők, akik nagy profin építik fel magukat, de ehhez tudás is kell, valamint energia-befektetés.
Fel kell azt is mérni, hogy a szerző közönsége melyik platformon található meg, és ha ebben az író nem érzi jól magát, azt rögtön észre lehet majd venni, ami rombolja az adott személy hitelességét, így inkább nem is érdemes belekezdeni - magyarázta Ludvig Orsolya Stefanie. Hozzátette: nyitottság és elkötelezettség kell a jelentkezők részéről.
A Librinek ezzel párhuzamosan fut egy másik pályázata is, amiben kiadói munkatársakat keresnek. Minden iparág küzd egy kicsit az utánpótlás kérdésével, nyilván a könyvszakma sem kivétel ez alól - fogalmazott a szakember. Könyvkiadói menedzsereket képeznek, ami egy felnőttoktatásban megvalósuló képzés.
A jelentkezők közül 10 főnek biztosítanak ösztöndíjat, de ennél többen is jelentkezhetnek, ez egy nyitott képzés, aki vállalja az anyagi terhét ennek, azt is várják. A képzésben a Libri munkatársai osztják meg a tanulókkal a tapasztalataikat.
A képzés során több területre is kínálnak betekintést: jogi, pénzügyi, kiadványszervezés, tördelés, szerkesztői munka, valamint marketing és kommunikáció.
A teljes adást hallgassa vissza itt: