Két díjazott nő, két világ: mesterséges intelligencia a banki fejlesztésekben és a gyógyszerkutatásban
Két magyar kutatónő is a mesterséges intelligencia legkiemelkedőbb alakjai közé került: egyikük a banki nyelvértést, másikuk a gyógyszerkutatást forradalmasítja.
A mesterséges intelligencia területén idén ötven kivételes nő munkáját ismerték el, köztük Dr. Simon Esztert és Dr. Bajusz-Rácz Anitát, akik a legjobb öt között végeztek a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület „Top 50 nő a mesterséges intelligenciában” elismerésén.
A Spirit FM MI és más című műsorában Márton György vendégeként mindketten arról meséltek, hogyan formálta át a mesterséges intelligencia a saját területüket. Dr. Simon Eszter, a K&H Bank természetes nyelvi megértésért felelős csapatának vezetője, korábban nyelvtechnológiai kutatóként dolgozott, és ma már banki chatbotot fejleszt. Elmondta, hogy bár húsz éve kutatja a nyelv és az MI kapcsolatát, az új nagy nyelvi modellek teljesen átrajzolták a pályát: ami korábban évek munkája volt, ma percek alatt elérhető.
Dr. Bajusz-Rácz Anita, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont főmunkatársa a kémiai adatelemzés és gépi tanulás területéről érkezett, és arról beszélt, hogy az MI nemcsak gyorsítja, hanem pontosabbá is teszi a gyógyszerkutatást — akár olyan vegyületeket is fel tud fedezni, amelyekre korábban senki sem gondolt.
A beszélgetésben szó esett a nők arányáról is a technológiai pályákon. Mindkét kutató szerint még mindig alacsony a női jelenlét az IT-ban és az MI-kutatásban, de egyre több a pozitív példa. Dr. Bajusz-Rácz Anita külön kiemelte, hogy most négy hallgatója is lány, ami szerinte jó jel. Dr. Simon Eszter hozzátette, hogy a figyelem és az elismerés segíthet abban, hogy több nő válassza ezt a pályát, hiszen „magasabb ládára kell állni, hogy kilátszódjunk a kerítés mögül”.
A műsor végén a jövőről is beszéltek: mindketten egyetértettek abban, hogy az mesterséges intelligenciától nem félni kell, hanem érteni és használni. Aki nem építi be a munkájába, az lemarad azok mögött, akik igen. Az viszont biztos, hogy a kíváncsiság, a folyamatos tanulás és a komplex tudás az, ami hosszú távon is versenyképes marad.
A teljes beszélgetés visszanézhető a Spirit FM YouTube-csatornáján.