Kiderült: ezért adják lazacáron a kacsamellet
Tízezer forintért árulják a kacsa- és a libamellet - ennyiből már lazacot is vásárolhatunk. Mi az oka a drágulásnak? Ez is kiderül a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorából.
A lazac azért kerül “csak” ennyibe, mert azt a lazacot, amit Magyarországon vásárolnak, azok tenyésztett halak, ezekre sem az ukrán háború, sem más költségnövelő tényező nem hatott. Miután a forint az utóbbi időben meglepően jól tartja magát, így a beszerzési ár és fogyasztói ár sem változhatott nagyot, magyarázta Raskó György agrárközgazdász.
Ugyanez a kacsa esetében másképp alakul. A pecsenyekacsa takarmánya elképesztően megdrágult, és komoly problémát okoz a madárinfluenza is, ami a víziszárnyasok termelését rendkívüli módon sújtja, fogalmazott a szakember. Elmondta, hogy a szabadtartásos termelés szinte lehetetlen, de az állomány is óriásit csökkent.
Ebből adódóan a kereslet-kínálat egyensúlya felborult, jóval nagyobb a kereslet, mint amit belföldről a termelők nyújtani tudnak. Emiatt az ár annál is magasabbra ugrik, mint amit a költségek indokolnának, tette hozzá Raskó György. “A piac szereplői próbálják kihasználni ezt az óriási keresletet és abban bíznak, hogy jóval magasabb áron is eladható lesz mind a kacsa, mind a liba”, tette hozzá.
A szakértő elmondta, hogy a héten látta, hogy a pecsenyekacsa combja 6800 Ft kilónként, és tudja, hogy a kacsamell és a libamell tízezer forintos nagyságrendben van beárazva a boltokban. “Hát szerencsére ez nem a magyar háztartások mindennapi eledele”, fogalmazott.
Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy közeledik november 11-e, Szent Márton napja, amikor a hagyomány szerint “illik” libát enni - de Raskó György szerint idén ezt nagyon kevesen tehetik majd meg.
A teljes adást itt hallgathatja vissza: