Kongatják a vészharangot a magyar vizek felett: a látszólagos béke mögött súlyos ökológiai válság rejtőzik

Orbán Zoltán rávágta, hogy a hazai ártereken és folyókon még látszólag sincs rend, a helyzet ugyanis rettenetes állapotokat tükröz. Amikor a híres természetfilmes a múlt század közepén alkotott, a száz évvel azelőtti viszonyokhoz képest már akkor is megcsappant a vízi vadon, azóta viszont nagyságrendekkel romlott a helyzet. A klímaváltozás, a felmelegedés és az aszály miatt rengeteg helyről teljesen eltűnt a vízvilág. Különösen igaz ez a sekély, időszakosan kiszáradó szikes tavakra, a székekre, amelyek az Európai Unióban is egyedülálló életközösséget jelentenek különleges rákfaunájukkal és növényvilágukkal. A szakember megemlítette, hogy míg a nyolcvanas évek elején gyermekként még csónakázhatott a kiskunsági Kondor-tavon, ezek a területek mára nagyrészt kiszáradtak, és a folyamat már a nagyobb állóvizeinket, például a Velencei-tavat vagy a Balatont is közvetlenül fenyegeti.

A vizes élőhelyek mennyiségi csökkenése mellett a meglévő vizeket egy olyan új kihívás is sújtja, amelyre tíz éve sem számítottak a kutatók. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egy korábbi szakmai napján elhangzott kutatás szerint ma már nincs olyan természetes vízfolyás vagy patak Magyarországon, ahol ne lennének jelen idegenhonos fajok. Bár nem minden külföldről bekerülő faj válik invazívvá, jelentős részükre ez a sors vár. Ezek az élőlények elsősorban nem a klímaváltozás, hanem a globális kereskedelmi hálózat révén jutnak el hozzánk. Példaként az ázsiai márványos poloskát emelte ki a szakértő, amelynek terjedési gócpontja egy budapesti ipari lerakat és vámkezelő hely volt. A konténerekbe zárt, vagy a termékekhez, virágcserepekhez tapadt petékből kikelő rovarok egy olyan új világban találják magukat, ahol bőséges a táplálék, de hiányoznak a természetes ellenségeik, például a Szamurájdarázsként ismert petefürkész, amely Ázsiában biológiai úton szabályozza a poloska állományát.

A vizek esetében a probléma még összetettebb, ugyanis a hínárok, kagylók, rákok, halak és teknősök jelentős része nem a kereskedelem, hanem a felelőtlen akvaristák és terraristák miatt kerül a természetbe. A megunt kedvencek szabadon engedése beláthatatlan károkat okoz, a rendszerbe ilyen nagyságrendben bekerülő fajok ellen pedig szinte nincs hatékony megoldás.

A hazai árterek és vizes élőhelyek leromlása történelmileg a nagy folyószabályozásokhoz datálható. A közhiedelemmel ellentétben a folyókat nem az árvízvédelmi szempontok miatt kényszerítették gátak közé, hiszen az emberiség évszázadokon át együtt élt és alkalmazkodott a vizek áradásához. Magyarországon egy rendkívül fejlett, a természettel együttműködő fokgazdálkodás működött, amely biztosította, hogy a visszahúzódó víz után még augusztusban is dús legelők maradjanak a laposokban. A szabályozások mögött valójában az a gazdasági érdek állt, hogy az árterek felszabadításával új búzamezőket és kukoricaföldeket nyerjenek. Ennek eredményeként épült ki Hollandia után Európa legkiterjedtebb gátrendszere, amely mára fenntarthatatlanné vált. A folyók a gátak közé szorítva egyre mélyebb medret ásnak maguknak, így alacsony vízállás esetén a víz gravitációs úton képtelen kijutni a gáton túli területekre, ami elengedhetetlen lenne a talajvíz utánpótlásához. A helyzetet súlyosbítja, hogy az elmúlt évszázadban kiépített csatornahálózat ma is a víz mielőbbi elvezetésére törekszik, erre a rossz struktúrára mér most végső csapást a visszatérő aszály.

A szárazság és a vízfelületek zsugorodása miatt a szűkebb tűréshatárú fajok, például a halak és a kétéltűek kerültek a legnagyobb veszélybe. A sekéllyé váló vizekben az agrárium és a nem megfelelő csatornázás miatt megemelkedik a szervesanyag-tartalom, ami eutrofizációhoz, vagyis a víztestek benövényesedéséhez és feltöltődéséhez vezet. A kánikulában a harminc fok fölé melegedő vizek fizikai tulajdonsága, hogy drasztikusan lecsökken az oxigéntartalmuk, ami a halak pipálásához és tömeges pusztulásához vezet. A szakember hangsúlyozta, hogy a vizek védelme érdekében szigorúan gátat kell szabni a kemikáliák, a műtrágyák és a kommunális szennyvíz élővizekbe jutásának.

A jelenlegi helyzet drámai, de Orbán Zoltán szerint a folyamat még visszafordítható, és a jövőbeli élelmiszerbiztonság, valamint a fenntartható agrárgazdálkodás érdekében vissza is kell fordítani. Örvendetesnek nevezte, hogy másfél évtizednyi hiány után felállt az új zöld szaktárca, így Gajdos László miniszternek és csapatának kell kidolgoznia a hatékony vízmegtartási stratégiát. Magyarországon ehhez rendelkezésre áll a világviszonylatban is mérvadó szakmai tudás. Ha a politika visszahúzódik a közvetlen befolyásolástól, és szabad utat enged a szakmai döntéshozatalnak, a probléma megoldható. Hazánk nem sivatag, hanem egy medence, ahová Európa hatalmas területeiről folyik be a víz. Ha ezt a kincset megfelelően kezelik, az infrastrukturális beavatkozások két-három éven belül megkezdődhetnek, és néhány év múlva már egy jelentősen jobb helyzetről számolhatunk be. Az invazív fajok kiszorítása szintén hatalmas anyagi forrásokat igényel, de a jogi lépések már megkezdődtek, hiszen évek óta tilos az olyan terrarisztikai fajok behozatala, mint a vörösfülű és a hieroglifás ékszerteknős, amelyek veszélyeztetik az egyetlen őshonos fajt, a mocsári teknőst.

Teljes beszélgetés elérhető a Spirit FM YouTube csatornáján.