Közös koncertre készül a Sabbathsong és Pannon Cigányzenekar
A Spirit FM Exkluzív című műsorában Masa Tamással, a Sabbathsong Klezmer Band frontemberével és Beke Farkas Nándorral, a Pannon Cigányzenekar menedzserével, korábban a Száztagú Cigányzenekar vezetőjével beszélgetett Novák András.

A stúdió vendégei elmondták, közös koncertre készülnek július 28-án a Vajdahunyad vára szabadtéri színpadán. A vasárnapi fellépésre több meglepetésre is készülnek, de elárulták, hogy lesz olyan közös dal, amely arról szól, hogy már sokan akarták elpusztítani Izraelt, de az Örökkévaló mindig megmentette a népét. Az első részben jiddis-héber dalokra lehet készülni, musical részletekre, de vendégelőadóként találkozni lehet majd a Kinneret Kamarakórussal is.
Beke Farkas Nándor beszélt arról is, hogy több éve játszik együtt Masa Tamásékkal, de a mostani, Pannon Cigányzenekar formációban most először kerül sor közös zenélésre.
A koncerten fellép majd egy 8 éves kisfiú is, Radics Ricsike Rimaszombatról, aki hegedűn játszik majd. Róla Beke Farkas Nándor azt mondta, hogy “hatalmas nagy tehetség”.
Az interjúban kitértek arra is, hogy az ATV és a Sabbathsong Klezmer Band közösen készítettek egy dokumentumfilmet Szenes Hannáról.
A filmet, amelynek a rendezője Berecz Péter volt, hamarosan bemutatják.
A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza: