Kulisszatitkok a bűnüldözés világából: mit csinál valójában a kriminaliszta?

A televíziós sorozatok és krimik világában gyakran mossák össze a bűnüggyel foglalkozó szakemberek feladatait, a valóságban azonban éles határok választják el az egyes tudományágakat.

Petrétei Dávid, a Nemzeti Szakértői és Kutatóközpont nemzeti szakértői és kutatócsoportjának vezetője segítségével bepillantást nyerhetünk a bűnüldözés valódi gyakorlatába, és tisztázhatjuk a leggyakoribb tévhiteket.

Sokan szinonimaként használják ezt a két kifejezést, pedig teljesen eltérő területekről van szó. A kriminológia a bűnözést mint társadalmi tömegjelenséget vizsgálja, annak statisztikáival, trendjeivel, valamint az elkövetők és sértettek társadalmi és pszichológiai helyzetével foglalkozik. Ezzel szemben a kriminalisztika a gyakorlati bűnüldözés tudománya. Tágabb jogi megközelítésben minden olyan jogi keretek között végzett megismerő tevékenység idetartozik, amely jogalkalmazási célú ténymegállapításra irányul.

Maga a kifejezés az 1890-es évekre nyúlik vissza, amikor egy Hans Gross nevű gráci vizsgálóbíró kiadta útmutató kézikönyvét, és azóta használják a tényleges tényállás-megállapító munkára. A szakmában létezik egy olyan megközelítés is, amely szerint az nevezhető valódi kriminalistának, aki a gyakorlati munka mellett elméleti szinten is műveli és kutatja a területet, folyamatosan képezve magát.

A gyakorlati bűnüldözés három nagy részterületre osztható. Az első a krimináltechnika, amely a műszaki és természettudományos módszereket hívja segítségül. Ide tartoznak a modern képalkotó eljárások, mint a 3D szkennelés vagy a drónok, valamint a klasszikus forenzikus területek, például az ujjnyomtan, az írásszakértés és a szagazonosítás. A második pillér a krimináltaktika, amely az egyes nyomozási cselekmények, például a kihallgatások, a házkutatások és a megfigyelések célszerű lefolytatási szabályait határozza meg. A harmadik terület a metodika, amely a konkrét bűncselekményfajták, így az emberölések, betörések vagy közlekedési balesetek specifikus nyomozati módszertanát tartalmazza. Ezt egészíti ki a kriminálstratégia, amely a bűnözési trendekre adandó állami és jogalkalmazói válaszokat dolgozza ki.

A természettudományos alapokon nyugvó bűnügyi technika a világon mindenhol egyforma, hiszen a fizika és a kémia törvényei egyetemesek. A fejlett államok szorosan együttműködnek egymással, a Bűnügyi Szakértői Intézetek Európai Hálózata például egységes ajánlásokat fogalmaz meg a különböző nyomok laboratóriumi vizsgálatára.

A jogi környezet által meghatározott eljárásokban viszont már jelentősek a nemzeti különbségek. Magyarországon a bűnügyi rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleseteket és az eltűnéseket is. Ez egyfajta túlbiztosítás, ami azért rendkívül fontos, mert ha később kiderül, hogy mégis bűncselekmény történt, a helyszín és a test adatai már szakszerűen rögzítve vannak. Hasonlóan nagy különbség a tengerentúli gyakorlathoz képest, hogy nálunk a nyomozóhatóság saját hatáskörben is elrendelhet házkutatást, míg az Egyesült Államokban ehhez szigorú bírói engedély szükséges. A magyar rendszerben a bírói jóváhagyás inkább a titkos információgyűjtéshez, például a lehallgatásokhoz kell.

Egy képzeletbeli emberölés helyszínén a folyamat a bejelentéssel és az elsőként kiérkező járőr területzárási munkájával kezdődik. Ezt követően érkezik a szemlebizottság, amely kiemelt ügyekben is ideális esetben mindössze három-négy szakemberből, valamint a nyomozókból és az igazságügyi orvosszakértőből áll. Miközben a helyszínelők rögzítik a környezetet, a nyomozók azonnal megkezdik a tanúkutatást a környéken, és feltérképezik a sértett személyes és anyagi hátterét.

A rögzített daktiloszkópiai és genetikai nyomok azonnal a szakértői intézetbe kerülnek azonosításra. Vannak azonban olyan bizonyítékok, mint a cipőtalp- vagy eszköznyomok, amelyek csak akkor válnak jelentőssé, amikor már van egy konkrét gyanúsított, akinek a lefoglalt tárgyaival össze lehet hasonlítani azokat.

A modern krimisorozatokban bemutatott technikai módszerek nagyrészt valósak, a készítők gyakran alkalmaznak szakértőket a hitelesség érdekében. A történetmesélés dinamikája miatt azonban a filmek torzítanak. A valóságban nem a helyszínelő tartóztatja le a gyanúsítottat, és a nyomozás unalmasabb, aprólékosabb adminisztratív munkával jár, mint a képernyőn látható egyórás sikertörténetek.

A szakértői munka igazi szépségét és sikerét az adja, amikor a laboratóriumi eredmények és a tudományos elemzések tűpontosan rekonstruálják az eseményeket. Erre kiváló példa a vérnyomelemzés módszere, amellyel a helyszínen maradt foltokból pontosan megállapítható az áldozat testhelyzete az egymást követő bántalmazási fázisokban. Amikor egy ilyen tudományos rekonstrukció és a gyanúsított későbbi, független beismerő vallomása teljesen fedi egymást, az egyértelműen bizonyítja a kriminalisztikai módszerek hatékonyságát a valódi bűnüldözésben.

Teljes beszélgetés ekérhető a Spirit FM YouTube oldalán.