Lesz nyugdíjunk, ha nem takarékoskodunk? Létminimum alatt a magyar nyugdíjasok 40 %-a

Belföld
Hirdetés

A nyugdíjasok nehéz anyagi helyzete, vagyis az időskori elszegényedés egyre nagyobb probléma Európában. 

Németországban például már minden 5. nyugdíjast fenyeget az öregkori szegénység, főként nőket. Magyarországon a nyugdíjasok 40 %-a él létminimum alatt, vagyis kap kevesebb mint 160 ezer forintot havonta. „Ez több mint 900 ezer időst jelent” – emelte ki Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértője a Spirit FM Europeo+ című műsorában.

Minimális az esély arra, hogyha valaki, aki a nyugdíjas éveiben nagyon szerény körülmények között él, valamilyen méltányossági program keretein belül állami juttatásban létesüljön - tette hozzá a szakértő.

A magyar lakhatási helyzet viszonylag kedvező, a magyarok több mint 90 százaléka saját ingatlanban él, mondta el Süle-Szigeti Bulcsú, akik pedig bérelnek, azok leginkább a fiatal, aktív korosztály.

Diseri Dóra, a DW Magyar főszerkesztője beszélt arról is, hogy a németeknél a leendő nyugdíjasok, a fiatalok már ösztönözve vannak arra, hogy magántőkébe, magánnyugdíj pénztárakba is tegyék a pénzüket. Tehát már van egy generáció, ami készül arra, hogy nem fognak kijönni az állami nyugdíjból. De a jelenlegi idősek főleg az állami nyugdíjra vannak rászorulva.

Németországban van egy extra öregségi ellátás, amit kérvényezni lehet. Nyugdíjreformokra szükség van Németországban is - tette hozzá Diseri Dóra.

Süle-Szigeti Bulcsú hangsúlyozta, hogy fakultatívan, de a nyugdíj előtt állóknak itthon is van lehetőség arra, hogy idős korukra tartalékoljanak, ezt adójóváírással támogatja a kormány. Ha valaki 20 ezer forintot félretesz, akkor a következő évben 48 ezer forintot visszakap az szja-ból. Azt látják, hogy 1-1,5 millió ember használja ezeket a megtakarítási formákat, vagyis GDP-arányosan 4-5 százaléknyi nyugdíjmegtakarítással rendelkezünk. Ezzel szemben a svédeknél vagy a dánoknál 100-150 százalék GDP-arányosan a nyugdíjvagyon. “Érdemes lenne ezekre a megtakarításokra úgy vigyázni, mint a szemünk fényére és ösztönözni őket” - fogalmazott.

A teljes adást nézze vissza itt:

Hirdetés
Hirdetés