Nemzetközi

Magyarország támogatja a rossz körülmények között élő örmény keresztény közösségeket

Hirdetés

A Hungary Helps program indulása kezdetén a szíriai és iraki örményeket támogatta, de azóta már Örményország területén is juttatnak célba humanitárius segítséget.

Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára a héten Jerevánba látogatott. A mostani látogatás célja az volt, hogy a Karabahból Örményországba áttelepült örmény családok humanitárius igényeit felmérjék, tárgyaltak az ott már megkezdett támogatási programok folytatásáról is. Ezen kívül kötöttek egy felsőoktatási egyezményt és köszöntötték az első Budapest-Jeleván közvetlen repülőjáratot. Az üldözött keresztények mellett kiterjesztették a segítséget a jazidi közösségre is.

„Még mindig 2800 jazidi kislány, illetve asszony van az Iszlám Állam utódszervezeteinek, illetve bűnrészeseinek a fogságában, tehát még 2800 asszony, kislány van szörnyű körülmények közepette. Még mindig nem történt meg az Iszlám Állam gyilkosságainak a felelősségre vonása, és miután nem történt meg az iraki Szindzsár területen az újjáépítés, még mindig 150 ezer jazidi ember él nyomorúságos menekülttáborokban. Erre tettem vállalást, hogy Magyarország továbbra is pártfogásba vonja a jazidi közösséget” – mondta az adásban Azbej Tristan.

A teljes adás visszahallgató a Spirit FM youtube csatornáján. 

Hirdetés
Hirdetés