Mindenkit félrevezetett a kokainfüggő Sigmund Freud?
Az emlékezetkutatók tudományos kutatásaikra hivatkozva, azt állítják: minden, amit az emlékekről, és az emlékezés működéséről tudunk, akár a traumatikus jellegűekről, vagy a emlékekről tudunk, vagy akár poszttraumás stressz szindrómáról (PTSD), azok ellentmondanak Freud elméletének.
Vajda János ügyvéd- pszichológus is volt a vendége Vogyerák Anikó bűnügyi műsorának, a Letöltendőnek a Spirit FM-en. A szakértő nemrég jelentette meg könyvét “Csak az ügyvédem pszichológusom jelenlétében”.
Vajda János a műsorban elmondta: jelentős vita dúl a szakemberek között arról, hogy az emlékek miként működnek, az angolszász világban ezt a polémiát „memory war”-nak nevezik. A vita tárgya az, hogy felszínre jöhetnek-e évtizedek elmúltával korábbi trauma hatására a tudatalattiban elnyomott emlékek? A pszichoanalitika atyja, Sigmund Freud fogalmazta meg azt az elméletet, hogy a gyerekkorban gyerekek ellen elkövetett szexuális csábítások, abúzusok elnyomódnak, súlyos károkat okoznak a lelki működésben , és később tőrnek felszínre. Freud elméletének első változatában szinte azt sugallta, hogy az összes lelki beteg szexuális molesztálás áldozata, és a pácienseit ért, gyermekkorban elszenvedett felnőtt szexuális megrontás minden esetben ténylegesen megtörtént eseményeknek tulajdonítható.
Vajda János kiemelte: az elmélet kidolgozásakor Freud kokainfüggő volt, ami miatt ugyan elképesztő munkabírása volt ugyan, de a szer hatása miatt kritikai érzéke eltompul. Később az elméletét ért kritikák miatt részben módosított az elfojtott emlékekről szóló, de jelenleg az emlékezetkutató tudósok szerint teljesen fals Freud elmélete. A gond az, hogy elterjedt az elmélete, ami nagy kárt okozott sokaknak. A '80-as és '90-es években freudi hatású pszichoanalitikus terepeuták (ekkor volt a reneszánsza az Egyesült Államokban e tézisnek) kezelése során sokaknál az az emlék „jött” létre, hogy gyerekkorban abúzus érte őket, például szüleik részéről. Emiatt perek indultak, méghozzá tízezrével, és voltak, akiket el is ítéltek emiatt. Idővel azonban kiderült, hogy ezek nem valódi emlékek voltak, és ezt követően fordult a kocka: azon pszichológusuk egy része ellen indítottak pereket azok a kliensek, hogy az ún. implantált emlékek miatt megromlott a közeli hozzátartozóikkal a kapcsolatuk.
„A perek kifejezettem a terapeuták ellen irányultak, akik a kliensek elmondása szerint beleszuggesztálták őket ezekbe a történetekbe. A hosszan tartó szuggesztálás eredményeként nagyon könnyen lehet hamis emlékeket implantálni valakinek a fejében. Eleve szuggesztió nem idegen a terápiás munkától. Nagyon sokszor ráadásul hipnózisra kerül sor. Könnyen mosódnak el ott a határok aközött, hogy most tényleg a terápiás munka részeként is csak valamilyen képzelődésről, imaginációról van szó, ahogy azt mondani szokták, vagy pedig valamiről, ami megtörtént” – fejtette ki az ügyvéd-pszichológus.
Az emlékezetkutatók tudományos kutatásaikra hivatkozva, azt állítják: minden, amit az emlékekről, és az emlékezés működéséről tudunk, akár a traumatikus jellegűekről, vagy a emlékekről tudunk, vagy akár poszttraumás stressz szindrómáról (PTSD), azok ellentmondanak Freud elméletének. A tapasztalat az, hogy ha valami, ami egy traumatikus esemény volt, arra egyáltalán ne emlékezzünk hosszú-hosszú éveken át. A traumatikus emlékek valóban minőségileg mások, de a központi vonására, tehát magára arra, hogy megtörtént valami, arra fogunk emlékezni, a perifériás részletekre már kevésbé, de az, hogy teljesen elzárjuk őket, úgymond így „lehasítsuk” őket, ez egész egyszerűen nem jellemző az emberi emlékezetre. A gond az, hogy mai is a közvélemény – olykor filmnek hatására – hisz abban, hogy létezik az a lélek mélyében elfojtott, elnyomott emlék.
A teljes adás itt meghallgatható:
