Mit adnak nekünk az óriásgyárak?
A kormányzat rájött, hogy a kkv-kon segíteni kell, azoknak a fejlesztésére külön programot hoztak létre. De merre haladjon végül a magyar gazdaságpolitika? Erről is beszélt Lentner Csaba, közgazdász, az NKE egyetemi tanára a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában.
A közgazdász arról beszélt, hogy a gépkocsi tömegtermelésre épülő innovációs hullámnak a világon mindenhol vége van. A nemzetgazdaságokat az húzza előre, ha minél nagyobb hozzáadott értéket tud termelni. A gépjármű-ipar viszont nem egy magas hozzáadott értéket képviselő ágazat, különösen nem Magyarországon-tette hozzá.
Magyarországon az új és leendő gyáraknál annyi történik, hogy egy viszonylag gyakorlott, de közép-európai munkaerő a nyugati technológiának egy beszerelője, összeszerelő üzeme lesz - jelentette ki az NKE tanára. Az, amire az MNB alapoz, hogy 2025-ben majd ebben a 3 gyárból 7300 ember fog dolgozni, 2029-ben pedig 24 ezer - ez nagyon optimista prognózis, de kicsi számok.
Hozzátette: Debrecenben, ahol a BMW és a CATL is épül, nincs is annyi munkaerő, tulajdonképpen vendégmunkásokkal kell számolni.
Lentner Csaba hangsúlyozta, hogy naivitás, hogy egy ország jövőképét külföldi működő tőkére alapozzák, ráadásul olyanra, ami a világban már nem az innováció csúcsát jelenti.
Az elmúlt évtizedekben az a technológiai innováció jelent meg, ami az információ, telekommunikáció, biotechnológia, adatgazdaság kiteljesedésére épít. A szakember szerint ezekben van igazán hozzáadott érték, egy-egy országot ezek lendítenek fel.
Szerinte lecsengett az az idő, amikor a járműipar támogatta az extenzív gazdasági növekedést. Itt olyan technológiákat kell behozni az autógyáraknál, amelyek magasabb hozzáadott értéket jelentenek - szögezte le.
A teljes beszélgetést hallgassa meg itt: