Nagy az érdeklődés a honvédség toborzókampányában

Belföld
Hirdetés

Februárban országos toborzókampányt indított a Magyar Honvédség. Erről és a honvédség nyújtotta karrierlehetőségről beszélt Győri Tamás százados, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) toborzó tisztje és Pálinkás Szilveszter főhadnagy, különleges műveleti katona, a toborzókampány egyik arca a Katonadologban.

Pálinkás Szilveszter elmondta: szerinte a katonai pálya példaértékű lehet a fiataloknak, életre szóló bajtársi kapcsolatok alakulnak ki. A különleges műveleti katona hozzátette: a Magyar Honvédség a fiatalokra alapozza jövőjét.

„Szükségünk van a fiatalos, lendületes erőre, már csak azért is, mert folyamatosan érkeznek hozzánk az új high-tech eszközök és ezeket szakképzett személyzetnek kell irányítania” – mondta Pálinkás.

A műsor másik vendége, Győri Tamás százados elmondta: a toborzó kampányban magas az érdeklődés. A fiatalok az alapvető tudnivalókat az iranyasereg.hu oldalon olvashatják el.

„Öt hét alatt alaki feladatokat, katonai testnevelést és alap fegyverkezelést is tanulnak a kiképzésen résztvevők” – mondta Győri.

A Katonadolog visszahallgatható a Spirit FM youtube, Google podcast, Apple podcast, Spotify és Anchore oldalain.

Hirdetés
Hirdetés