Éppen azzal sodorják veszélybe az ellátás biztonságát, ha nem szállítanak benzint a kisebb kutaknak

Belföld

Hétfőtől nem szállít üzemanyagot a MOL azoknak a kis benzinkutaknak, amelyekkel idén tavasszal, a benzinárstop bevezetése után kötöttek szerződést. A cég az ellátás biztonságának fenntartásával indokolta a döntést, az ATV Híradójának azt nyilatkozták, hogy megnövekedett a kereslet a benzin iránt, valamint hogy vissza kell pótolni a stratégiai készleteket. Ráadásul jelenleg alacsonyabb nyomáson is érkezik a kőolaj a Barátság vezetéken, valamint a Duani Finomítóban is karbantartási munkát kell végezni. 

Gépész László, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökségi tagja a Spirit FM Aktuál című műsorában elmondta, folyamatosan gyűjtik be az adatokat, jelenleg 120 olyan településről tudnak, ahol gond lehet emiatt az ellátással.

"Ezt úgy kell értelmezni, hogy ezeken a benzinkutakon elfogynak a készletek, új szállítmányt már nem kap, és innentől kezdve kénytelen korlátozni az eladásait. Ez a korlátozás lehet akár az is, hogy egy liter benzint 1000 forintért hajlandó eladni, vagy maximalizálja azt kettő vagy öt literben."

- mondta el Gépész László. 

A Független Benzinkutak Szövetsége emiatt a hétvégén egyébként levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek és Hernádi Zsoltnak, a MOL elnök-vezérigazgatójának, hogy szabadítsák fel a stratégiai készleteket. Gépész elmondása szerint nem érkezett még válasz egyikük részéről sem, de ő semmi jóra nem számít. 

Gépész szerint ez egy "elhibázott szankció" a MOL részéről. A Független Benzinkutak Szövetségének elnökségi tagja szerint eddig is csak az igényelt mennyiség negyedét szállította le a független kutaknak, azt is csak kényszerből tette meg, mert kormányzati rendelkezés szorítja rá erre a céget. Úgy látja, a MOL nem képes kiszolgálni ezeket a kutakat, nem is akarja ezt csinálni, csak "púp a hátán". 

Gépész László szerint az az érvelés is sántít a cég részéről, hogy az ellátás biztonságának fenntartásának érdekében kell ezt meglépnie, mert éppen azzal, hogy nem szállít benzint a független kutak számára, azzal ellátatlanságot okoz.

"Ha egy olyan körzetben, ahol egy kis benzinkút lát el két, három vagy akár öt települést, és nem kap üzemanyagot, akkor ott az a körzet ellátatlan."

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.