Nincs ok pánikra, a hazai üzemanyag-ellátás biztosított: megszólalt a szakértő a MOL-üzem tűzesete után
A százhalombattai Mol-finomítóban történt hétfő éjszakai tűzeset komoly aggodalmat váltott ki, hiszen a hazai üzemanyag-ellátás egyik kulcsszereplőjéről van szó.
A Spirit FM Több-kevesebb című gazdasági műsorában Rónai Egon vendége, Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője elmondta, hogy bár a tűz a három desztilláló egység közül a legnagyobb kapacitásút érintette, a másik két egység zavartalanul működik, így az üzemanyag-kiszállítás eddig sem akadt meg. A károk mértékét még vizsgálják, de az előzetes információk szerint a termelés mintegy negyven százaléka esett ki átmenetileg.
A szakértő szerint a Mol elsődleges célja most a belföldi piac kiszolgálása, ennek érdekében várhatóan az exportot korlátozzák. Magyarországon a Mol a teljes piac mintegy hetven százalékát látja el, így az import eddig is fontos szerepet játszott, és a mostani helyzetben ez tovább erősödhet. A vállalat közlése szerint legfeljebb három–hat hónapos kiesésről lehet szó, és csak akkor várható érzékelhető árnövekedés, ha a helyreállítás fél éven túl húzódik.
Bujdos Eszter hangsúlyozta, hogy a stratégiai készletekhez való hozzányúlás csak végső esetben merülhet fel, jelenleg azonban erre nincs szükség. A tűz következményeit inkább a környező országok, például Szerbia szenvedhetik meg, ahol az ottani finomító az amerikai szankciók miatt orosz olajat nem vásárolhat, így nagyrészt Magyarországról szerzik be az üzemanyagot. Most ez az ellátási lánc is átalakulásra kényszerülhet.
A műsorban felidézték a néhány évvel ezelőtti ársapkás időszakot is, amikor a külföldi szereplők, például az OMV és az Orlen, átmenetileg kivonultak a magyar piacról, ami komoly ellátási problémákat okozott. Bujdos Eszter emlékeztetett rá, hogy azóta a helyzet stabilizálódott, és a hazai ellátás szerkezete is felkészültebb egy esetleges fennakadásra.
A szakértő megnyugtatta a hallgatókat, hogy jelenleg nincs szükség pánikszerű tankolásra, mert a finomító működik, a két épen maradt egység a teljes kapacitás hatvan százalékát adja, és az ország stratégiai tartalékai is biztonságot nyújtanak. Rövid távon tehát sem ellátási problémára, sem áremelkedésre nem kell számítani, a részletes műszaki vizsgálatok után pedig a Mol hivatalos tájékoztatást fog adni a helyzetről.
A teljes adás visszanézhető a Spirit FM YouTube-csatornáján.