Ömlenek ki a mérgek a Dunába Óbudánál
Simon Gergő, a Greenpeace vegyipari szakértője azt mondja, még mindig rákkeltő anyagokkal szennyezi a Dunát az óbudai gázgyár, és senki nem tesz semmit, hogy véget vessen a pusztításnak.

Mindenképpen jobb, ha kevesebb új ruhát vásárolunk, és inkább másodkézből, használtan szerezzük be őket, mondta Simon Gergő, a Greenpeace vegyipari szakértője a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában. Túlfogyasztásban élünk mind ruhákból, mind műszaki cikkekből, sokkal többször és sokkal többet vásárolunk, mint arra valóban szükségünk lenne - tette hozzá.
Azt tanácsolja a szakértő, hogyha megunjuk a ruháinkat, ne dobjuk ki azokat, hanem próbáljuk meg elcserélni vagy továbbértékesíteni.
A turikkal kapcsolatban úgy gondolja, szerencsés, ha minél kevesebbet utaztatják a használt ruhákat, ha inkább helyben tudják megoldani ezeknek a kereskedését.
Simon Gergő kiemelte, hogy az is káros, amikor Nyugat-Európából dömpingszerűen küldik Afrikába a használt ruhákat, ezzel ugyanis a helyi ruhaipart ölik meg.
Magyarországon azt látni, hogy ami a használtruhás gyűjtőkonténerbe megy, annak egy jó részével fűtenek, ami borzasztóan mérgező és szennyező.
A környezetvédő azt is elmondta, hogy a munkatársaival legutóbb az óbudai gázgyárnál tettek látogatást, ugyanis a mostani alacsony vízállás mellett újra látszódik “az a borzalmas szennyezés, ami ott várja gyakorlatilag sok-sok évtizede, hogy eltűnjön onnan”.
Felidézte, hogy több mint 100 éve alapították a gázgyárat, ami “több évtizeden keresztül brutálisan szennyezte a környezetet”. Bár már nagyon régóta nem működik, “cserébe az elképesztő szennyeződés a mai napig ott maradt”.
Simon Gergő azt mondja, még mindig ott folynak a rákkeltő, arzénnal, cianiddal szennyezett anyagok a Dunába. “Ott eveztek emberek, játszottak a gyerekeikkel, futkostak - elképesztő, hogy az a szennyezés a mai napig ott van”, fogalmazott az adásban.
Hozzátette: a hatóság csaknem 30 éve kötelezte az illetékeseket, hogy távolítsák el a szennyezést, ám ez a mai napig nem történt meg. Azt mondja, aki a környékre megy, látja, hogy “ömlenek ki a mérgek a Dunába”.
A teljes adás itt visszahallgatható: