Ősi ösztönök és tanult reakciók: az állatfóbiák pszichológiája
A Spirit FM Adj esélyt! című, állatvédelemmel foglalkozó műsorában Tótpeti Lili műsorvezető a gyermekkori és felnőttkori állatfóbiák eredetét, működését és leküzdési lehetőségeit járta körül.
A témában Dr. Zsidó András Norbert pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének Kognitív és Evolúciós Pszichológia Tanszékvezetője, tudományos főmunkatársa volt a szakértő vendég.
A félelmek kialakulása nem feltétlenül igényel közvetlen, személyes negatív tapasztalatot. A gyermekkori rossz élmények mellett az is elegendő lehet, ha valaki a környezetétől, például a szüleitől hall egy fenyegető eseményről, vagy tanúja lesz a felnőttek ijedtségének. A természetes óvatosság és a fóbia közötti határvonal fokozatos, nem húzható meg éles különbség. Szakmai szempontból akkor beszélhetünk fóbiáról, ha a félelem már érdemben nehezíti az egyén vagy környezete mindennapjait, és beleszól az életvezetésbe, mint amikor valaki a pókoktól való félelme miatt elkerüli a parkokat vagy a szabadtéri programokat.
Magyarországon a legtöbben a kígyóktól, pókoktól és bogaraktól tartanak, annak ellenére, hogy a hazai környezetben alig találni emberre veszélyes fajokat. A nemzetközi felmérések szerint az olyan területeken, mint India, ahol valóban jelen vannak halálos marású hüllők, a lakosság hasonló mértékű félelmet mutat. Ez a jelenség az evolúcióra vezethető vissza: az emberi elme nem feltétlenül konkrét fajoktól tart, hanem olyan általános fizikai sajátosságokra reagál, mint a ragadozókra jellemző fogazat vagy a mozgásforma, amelyek az evolúciós fejlődés során veszélyt jelenthettek az ősökre.
A fóbiák hátterében a félelem és az undor egyaránt meghatározó érzelem. Az undor elsősorban a betegségek és fertőzések elkerülését szolgálja, míg a félelem a közvetlen testi sérülésektől véd. Azok az emberek, akik nem szenvednek fóbiában, jól meg tudják különböztetni a kettőt, például a nagy fogazatú viperát félelmetesnek, míg a lábatlan gyíkot inkább undorítónak tartják. A fóbiával küzdőknél azonban ez a két érzelem összemosódik, és az adott állatcsoport minden egyedét egyszerre találják félelmetesnek és undorítónak.
Az állatokkal kapcsolatos szorongások döntő többsége a négy és tíz éves kor közötti, kifejezetten érzékeny életszakaszra vezethető vissza. Ebben a korban a szülői viselkedésnek kiemelt szerepe van. A gyerekek nemcsak a kimondott szavakból tanulnak, hanem a nem-verbális jelekből is: ha a szülő megrémül egy idegen kutyától, megszorítja a gyermek kezét vagy elhúzza őt, a gyermek ebből a veszély jelenlétére következtet. A megelőzés érdekében fontos, hogy a szülők nyugodtak maradjanak, az események után pedig mielőbb beszéljék át a történteket a gyermekkel, tisztázva a helyes viselkedési szabályokat.
A már kialakult fóbiák esetében a leghatékonyabb megoldást a kognitív viselkedésterápia jelenti. A folyamat során a szakemberek fokozatosan kísérik végig a pácienst egy olyan úton, amelynek során a szorongás elviselhető szintre csökken. Bár a félelem nem feltétlenül tűnik el teljesen, a terápia segítségével elérhető, hogy a fóbia többé ne akadályozza a mindennapi életvitelt vagy az olyan programokat, mint egy állatkerti látogatás. A sikeres kezelést követően a gyakorlati tapasztalatok szerzésével és a rendszeres találkozásokkal a fennmaradó félelem akár teljes mértékben is feloldódhat.
Teljes adás elérhető a Spirit FM YouTube csatornáján.
