Paks 1-re is veszélyt jelenthet a kilencedik szankciós csomag

Belföld

Miközben a hírek szerint már készül az Európai Unióban a kilencedik szankciós csomag, amely megtiltaná az orosz nukleáris energia és a fütőanyagok területén az együttműködést, addig egyre többen terveznek az atomenergiával az EU-ban. Belgium és Németország is elhalasztotta az atomstopot, helyette az országok sorra jelentik be az új atomerőmű projektekjeiket. 

Ennek kapcsán kérdeztük Aszódi Attila volt államtitkárt, energetikai szakembert a Spirit FM Aktuál című műsorában. Aszódi elmondta: a nukleáris üzemanyag ellátás területén nem csupán az Európai Unióval jelentős az együttműködése Oroszországnak, hiszen a világpiacokat is ellátják mindenféle termékekkel, például dúsított uránnal és kész üzemanyag-kazettával is. 

A Roszatom a világ urándúsítási kapacitásának a 40 százalékát teszi ki. A Roszatom alá tartozó cégek Nyugat-Európába is szállítanak üzemanyag-kazettákat, tehát francia és amerikai reaktorokba is kerülnek be Oroszországban gyártott, a nyugati követelményeknek megfelelő üzemanyag-kazetták. A nyugati reaktorok teljesen más geometriájú üzemanyagot igényelnek, mint az orosz építésű reaktorok, egy nyugati reaktorba készült üzemanyag-kazetta nem rakható be egy orosz építésű reaktorba. Több cég rendelkezik azonban azzal a kompetenciával, hogy hogyan kell ezt a speciális geometriai követelményt teljesíteni.

A kilencedik szankciós csomag tehát komoly gondot okozna nemcsak nálunk és a környékbeli országokban, hanem az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is, ha a szankció kiterjednének a nukleáris üzemanyag szállítására is a paksi atomerőmű bővítés korábbi kormánybiztosa szerint.

A szakember ugyanakkor hozzátette: ez a jelenlegi helyzet nem jelenti azt, hogy ez örökre így marad. Ahogy a földgázellátásnál is dolgoznak az orosz földgáz kiváltásán, úgy a nukleáris üzemanyag ellátásban is lesz várható átrendeződés, de ez jóval hosszabb időt vesz majd igénybe. 

Jó néhány évet igénybe vesz az erre való felkészülés, hiszen itt megjelenik a tervezési feladat, az engedélyeztetés, gyártósor létrehozása, amelyik képes ezt az üzemanyagot legyártani, valamint tesztelni kell azt, és csak ezek után lehet bevezetni. Ez a munkafolyamat hozzávetőleg 4-5 évet vehet igénybe. Ez fontos adat, hiszen jelenleg a Paksi Atomerőműben a törvényi kötelezettségüknek megfelelően két éves üzemanyagkészlettel rendelkeznek. Ebben a helyzetben érdemes nagyobb készletet felhalmozni a Paksi Atomerőműben – emelte ki Aszódi Attila.

A szakember szerint rövidtávon nagy bajba kerülne a fejlett világ, ha szankcionálná a nukleáris üzemanyag importot Oroszországból. Ugyanakkor elképesztően fontos, hogy az orosz üzemanyag kiváltására, az alternatíva megteremtésére odafigyeljenek, erre erőforrásokat fordítsanak, és létrehozzák azokat az alternatív gyártókapacitásokat, amelyek megteremtik egyrészről a versenyt, másrészről pedig az ellátásbiztonságot.

Nyugat-Európa és Észak-Amerika szerinte nagy hibát követett el azzal, hogy engedte leépülni, vagy Németország esetében például a politika kifejezetten erőltette a leépítését a nukleáris kompetenciának, mert ha most meglennének azok a nyugat-európai cégek, amelyek a '70-es és '80-as években kiváló atomerőműveket építettek, akkor lenne alternatíva a piacon. Aszódi szerint ezért újra ki kellene építeni ezt az ipart Európában. Meglátása szerint Amerikában mindez zajlik is, a kis moduláris reaktorok területén már megjelent több kisebb cég, amelyekre reménye szerint lehet is majd építeni.

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.