“Pofára esett az emberiség” Csunderlik Péter szerint

Belföld
Hirdetés

Felvilágosít a technikai fejlődés, vagy a mélybe taszít?

Több mint 12 évvel Oszama bin Laden halála után a Tiktoknak kell felvennie a hírhedt terroristavezér ellen. Virálisan terjed egy régi, gyűlölködő videója. Felkapták továbbá egy antiszemita levelét is, amiben arról ír, hogy az Egyesült Államok a hibás, hiszen megtámadta őket Palesztinában. Kifejtette a levélben a terroristavezér, hogy Izrael létrehozása és életben tartása az egyik legnagyobb bűn, és az amerikaiak a bűnözők vezetői.

Úgy cenzúrázza Kína a Tiktokot, hogy a nyugati ízlésnek az megfeleljen - gondolkodott hangosan Horváth Oszkár a Spirit FM Önkényes Mérvadó című adásában. De Puzsér Róbert publicitsa azt válaszolta, hogy Kína sem barátja az iszlamizmusnak. A műsorban szóba került, hogy amerikai oldalról és közel-keleti oldalról is megvan mindenkinek a saját nézőpontja, a saját igazsága, a saját érdeke. Puzsér viszont úgy árnyalta a képet, hogy “van erkölcs, vannak értékek”, ártatlanokat gyilkolni nem helyes. Az, amit bin Laden, az al-Kaida, az iszlamizmus végez, helytelen - vélekedett. Kiemelte, hogy bin Laden nem katonai célpontot támadott, neki az volt a célja, hogy “civileket gyilkoljon”.

Puzsér arról is beszélt, hogy az amerikaiak annak idején megrendezték bin Laden halálát, és szerinte amikor az Egyesült Államok bejelentette, hogy a terroristavezér meghalt, addigra bin Laden “már biztosan halott volt”. Bohózatnak nevezte, hogy Amerika megölte bin Ladent és feltette a kérdést: hol van a holttest? Szerinte meg lehetett volna mutatni a holttestet legalább néhány újságírónak, valahogy hitelesíteni, hogy tényleg megölték a terroristavezért. “Az egész ügy bűzlik” - fogalmazott. “Én őszintén nem hiszem, hogy megölték, egyszerűen csak értesültek arról, hogy meghalt” - tette hozzá.

Csunderlik Péter történész azt mondja, “pofára esett az emberiség”, hogy valamilyen technikai fejlődéstől miképpen várta, hogy az majd felvilágosít. Ehhez kapcsolódva felidézte, hogy annak idején vívmány volt a könyvnyomtatás, ugyanakkor a Biblia mellett a legnépszerűbb kiadvány a Malleus maleficarum, vagyis a Boszorkánypöröly volt.

Horváth Oszkár az internetet ahhoz hasonlítja, mint amikor a téli, meleg szobában főznek és büdös van, de hiába nyitjuk ki az ablakot, a szag megmarad, de bejön a hideg.

A teljes beszélgetés itt visszanézhető:

Hirdetés
Hirdetés