Autópálya: Jöhetnek a porfogók a baleset miatt

Belföld
Hirdetés

A rendőrségi vizsgálat mellett belső vizsgálat is indult az autópálya üzemeltetőjénél, hogy kiderüljön hibáztak-e valahol a kollégák, és mit kellene változtatni a jelenlegi biztonsági protokollon - mondta Szimicsku László a szervezet kommunikációs vezetője a Spirit Fm Aktuál című műsorában.

"Nemcsak azt nézzük meg, hogy mi történt aznap. Rekonstruáljuk az eseményeket, és megnézzük, hogy a belső szabályozásnak megfeleltünk-e, hogy tudunk-e valamit ebből tanulni." - tette hozzá a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. munkatársa. 

Az M1-esen hófúvás ellen van védmű, de ennek nem a por és a szélátfúvás megakadályozása a feladata. Magyarországon egyébként közút mellett ilyen porvihar elleni védmű nem volt, mondta Szimicsku László. A kommunikációs vezető hozzátette: a környezeti változás már egyeztetnek az egyik tudományegyetemmel rögtön a baleset után, hogy megállapodjanak egy olyan adatbázisról, egy térképről amely alapján látni fogják, hol vannak veszélyeztetett részei az autópályáknak. Vagyis a márciusi tömegbaleset után vélhetően porfogókat telepítenek majd, hogy többet hasonló eset ne fordulhasson elő.

Hirdetés
Hirdetés