Puzsér: “hiába kap a fejéhez a liberális értelmiség”
Puzsér Róbert szerint Gyurcsány Ferenc annak idején “magára gyújtotta a balliberális törzsnek a szálláshelyét”, ezért nincs ma valamirevaló ellenzék.
Nehezen tudja elképzelni Csízi Ágnes azt, hogyha egy háztartáson belül élnek két ellentétes politikai oldal szimpatizánsai, azok vita nélkül tudnak élni - hangzott el az Önkényes Mérvadó című műsorban a Spirit FM-en. Hozzátette, ma már gyakorlatilag a “mindenre ugrás és a teljes gyűlölködés és acsarkodás” szintjére jutott el mind a két oldal.
Viszont volt két évtized arra, hogy a két oldal megbékéljen vagy konszenzust találjon, akár annak a konszenzusát, hogy 4 évente váltják egymást a hatalmon, fejtegette Puzsér Róbert publicista. “A helyzet az, hogy ezt elsőként a Gyurcsány mondta fel, amikor 2006-ban elcsalta a választást, eltitkolta a költségvetés adatait meg az államháztartási hiányszámokat, még az Európai Uniónak is hazudott, a társadalomnak hazudott, így választottak a magyarok 2006-ban” - fejtette ki a véleményét Puzsér. Szerinte ennek a következménye lett az, hogy a magyarok azt mondták, az inga olyan mértékben leng majd át a túloldalra, hogy azt már meg is fogja tartani Orbán Viktor azon az oldalon. Most pedig már “hiába kap a fejéhez a liberális értelmiség, hogy át kellett volna adni a hatalmat”, de “nem lehetett, mert kellett a minden, kellett az egész ország”.
Csízi Ágnes felvetette, hogy ennyi idő alatt kiépülhetett volna egy valamirevaló ellenzék. Puzsér szerint pedig attól nincsen ellenzék, hogy “a Gyurcsány magára gyújtotta a balliberális törzsnek a szálláshelyét”, ezért ott csak romok vannak. Szerinte ha ott valami teremne, Orbán Viktor “meg a talpasai” odamennek és levágják, sóval fölhintik, majd mutogatnak a pusztaságra, hogy “ezek akarnak minket leváltani?”.
Puzsér emlékeztetett arra is, amikor Orbán Viktor 2002-ben a választási kampányban kisajátította a kokárdát, egy nemzeti szimbólumot, amit pártszimbólummá tett.
A teljes adás itt visszanézhető: