Puzsér Orbán évértékelőjéről: volna is kedvünk röhögni, csak ne fájna úgy
Ha a 2022 volt a rendszerváltozás óta a legnehezebb év, akkor 2023 lesz a legveszélyesebb - mondta évértékelő beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök beszélt az inflációról, ami szerinte olyan, mint egy tigris, de elmondta azt is: béke akkor lesz Ukrajnában, ha az oroszok és az amerikaiak tárgyalnak. Puzsér Róbert a Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában azt mondta: Magyarország most megint elárul mindent, amire szövetkezett.
"Volna is kedvünk röhögni, csak ne fájna úgy" - fogalmazott a publicista, hozzátéve: valóban 2023 lesz a legveszélyesebb, Orbán Viktorra nézve biztosan, ugyanis "ne áll jól a szénája", és elfogytak a szövetségesei nemzetközi téren. Giorgia Meloniról kiderült, hogy "nem Putyin zsebében avászkodik, mint ő", vagyis a miniszterelnök szóhasználatával élve háborúpárti - mondta.
Korábban azt lehetett remélni több politikusról is, hogy Orbán politikájához, illetve Putyin háborújához támogatóan tud viszonyulni, például Recep Tayyip Erdogan török elnöktől is lehetett ezt várni, viszont most Törökország Ukrajnát támogatja - nem pusztán diplomáciailag, hanem fegyverekkel - mutatott rá.
Hozzátette: ezekkel szemben az elit középre zár Európa-szerte is, a Putyin által pénzelt pártok defenzívába szorulnak. Aki a nemzetközi trolljobboldal térhódításával domináns szerepbe látszott kerülni, az most visszaszorult - vélekedett.
Puzsér Róbert szerint ennek a politikai irányváltásnak a nagy projektje Putyin térhódításam az "ukrajnai kaland" is bukni látszik, de Orbán annyira hozzárendelte Magyarországot és a magyarokat ehhez a kalandhoz, hogy most mrá meglehet, hogy Magyarország maga fog ezzel együtt bukni, és ha ez megtörténik, az is lehet, hogy hazánkat újra megbüntetik, akárcsak Trianonban, Magyarország ugyanis most megint elárul mindent, amire szövetkezett.
A teljes adás itt hallgatható meg: