“Orbán Viktor becsukta, Jóistenke szabadítsa?” - Puzsér Böjte Csaba imájáról

Belföld
Hirdetés

Azt mondta Puzsér Róbert publicista a Spirit FM Önkényes mérvadó című műsorában, hogy “ne legyen kétségünk, itt Orbán Viktor dönt arról, hogy ki van börtönben és ki van szabadlábon”.

Öt kislányt kért meg arra Böjte Csaba szerzetes, hogy imádkozzanak az ártatlanul börtönben lévő Budaházy György és társai mielőbbi szabadulásának érdekében. “Van egy bácsi és az ő baráti köre, Budaházy úr, aki ugye le van tartóztatva és folyik a per, hogy kimondják az ártatlanságukat. És azt gondolom, ez egy jó dolog, hogy imádkozunk azokért, akik le vannak tartóztatva, akik be vannak zárva, de különösképp azokért, akik ártatlanul vannak börtönben. És nagyon nagy szeretettel kérlek, hogy ezért a Budaházy úrért, az ő barátaiért imádkozzunk, hogy az igazságszolgáltatás minél hamarabb mondja ki, hogy visszamehetnek az ő családjaikhoz, gyerekeikhez, közösségeikhez” - fogalmazott abban a videóban Böjte Csaba, amit később letöröltek a közösségi oldaláról.

Böjte Csaba később azzal magyarázta szavait, hogy “elhamarkodott” magánvéleményt mondott, amivel nem akart senkit sem befolyásolni. Hozzátette, hogy túl nagy az ügy politikai háttere.

Puzsér Róbert a Spirit FM Önkényes mérvadó című műsorában azt mondta az ügyről: “Nagyon magasra ment ez a kérés. Kisebb hatalom is elég lenne ahhoz, hogy őt szabadon engedjék. Őt Orbán Viktor csukta be, és az Istenhez kell imádkozni, hogy kiengedjék? Nem elég Orbán Viktorhoz imádkozni ezért?”

Orbán Viktor becsukta, Jóistenke szabadítsa? Hát Orbán Viktor szabadítsa, nem?

 - tette fel a kérdést Puzsér Róbert.

Azt is mondta a publicista, hogy “ne legyen kétségünk, itt Orbán Viktor dönt arról, hogy ki van börtönben és ki van szabadlábon”.

Hirdetés
Hirdetés