Puzsér Róbert Ronaldóról: én nem bánom, hogy ez a nárcisztikus pojáca végre beárazza magát

Nemzetközi
Hirdetés

Január 19-én Cristiano Ronaldo és Lionel Messi újra összecsapnak egymással, az Al-Naszr ugyanis felkészülési találkozót vív a Paris Saint-Germainnel. Puzsér Róbert a Spirit FM Önkényes mérvadó című műsorában úgy vélekedett: Ronaldo emberileg eljátszotta a kreditjeit Európában.

Bár mint futballista, még sok nívós csapatba beférne, de már egyetlen klub sem vállalja, hogy "szétverje az öltözőjét ezzel a nárcisztikus egóval." Nem tud annyi gólt lőni, hogy megérje - vélekedett a publicista.

Ezt minden európai klub belátta, Ronaldo úgy jött el a Manchester Unitedtől, hogy várta az ajánlatokat, de nem jöttek - mondta Puzsér Róbert. Hozzátette: az a mértékű kapzsiság, amit a játékos megenged magának, nonszensz, olyan pénzeket kér el, amelyeket 27 éves világklasszisoknak sem fizetnek ki.

Szerinte a Messivel való versengésből Ronaldo nem teljesen érdemtelenül, de nem is teljesen érdemesülten került ki, Messivel ugyanis nem összevethető, esetleg a góljainak számában, de gólpasszban Messi már nagyjából 35-40 százalékkal előrébb van.

Marketingszükséglet volt arra, hogy legyen a Real Madridnak is egy Messije, aki gólversenyben van az igazi Messivel, de a döntő különbség, hogy a Bajnokok Ligája címet "tendenciózusan egyoldalú bírói ítéletekkel" meg lehet szerezni, bajnoki címeket sokkal kevésbé - fogalmazott Puzsér Róbert.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

Hirdetés
Hirdetés