Súlyos probléma az illegális állatkereskedelem, illegális kutyaszaporítás
Komoly problémát jelent az illegális állatkereskedelem. Az EU-ban egy év alatt 1,3 millió euróra tehető a nem legális kutya és macska kereskedelemből származó bevétel.

"Addig nem lehet egyről a kettőre jutni, amíg a kínálatot próbáljuk csak visszaszorítani, a kereslet pedig nő"- kezdte a témát Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos a Spirit FM Több-kevesebb című műsorában.
A szakmeber hangsúlyozta továbbá, hogy a témában közös összefogásra van szükség, ezért is kulcsfontosságú, hogy az EU-ban szó legyen erről a témáról. Hozzátette azt is,hogy a vállalkozásoknak is kulcsfontosságú szerepe van, mivel nagyban tudják segíteni a társadalmi összefogást.
Az adásból az is kiderül, hogy az ilyen formán végbemenő szaporitások sokszor nem rendezett körülmények között történnek, ami súlyos állategészségügyi kérdéseket is felvett. Ezek mellett az állatok gyakran nem rendezett genetikai háttérrel rendelkeznek, ez pedig tovább mélyíti a problémát. Valamint az is, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a piacon az "egzotikusabb" állatokra is, mint a tengerimalac vagy papagáj.
A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy az edukáció ebben a kérdésben kardinális. "Az ellenőrzésen és edukáción van a hangsúly"- mondta. Majd kifejtette, hogy a cél, hogy arra figyeljenek a felvásároló helyek (és a vásárlók is), hogy honnan szerzik be az állatokat, tehát ellenőrzött, törzskönyvezett egyedeket vásároljanak.
A beszélgetésből továbbá kiderül, hogy a civil szervezetek támogatása azért is fontos, mert nekik van kapacításuk (a hatóságokkal együttműködve) arra, hogy a mentett állatokat elhelyezzék, azonban a pénzügyi forrásaik sokszor igen végesek.
"Az EU-ban már körvanalazódik egy jogszabályjavaslat"- mondta Ovádi Péter. Ez is mutatja a téma fontosságát és súlyosságát.
A teljes beszélgetés visszahallgatható a Spirit FM YouTube csatornáján: