Szakszervezet: meg kell vizsgálni, hány postát érdemes újranyitni

Belföld
Hirdetés

Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában azt mondta, hogy döcögős a kapcsolatfelvétel a Posta új vezetésével, ez is akadályozta, hogy korábban megkezdődhessenek az idei bértárgylások.

Nincs megfizetve és elismerve a postások munkája, emiatt nagy az elégedetlenség körükben, és sokan hagyják el a pályát – hangsúlyozta.

Elmondása szerint nagy elvárásokkal fordulnak a szakszervezet felé azok a postai dolgozók, akik nem tagjai az érdekképviseleti szervezetnek, és potyautasként viselkednek. A vezető szerint ők kényelmi szempontok miatt sem lépnek be a szakszervezetbe, mert egy törvény szerint valamennyi dolgozó jogosult azokra az előnyökre, amit a szakszervezetnek sikerül elérnie.

Szerinte ez társadalmi probléma, hogy kevesen jelentkeznek tagnak, példaként említtette, hogy a fiatalok és az új generáció nem csapatban gondolkodik, már a szakszervezet fogalmát is nehéz nekik megvilágítani.

Több posta újranyit, aminek örülnek, hiszen így több kollégájuknak rendeződött a munkahelye. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy a posta a nyereségből tudja finanszírozni a személyi költségeket és az innovációkat. Így aztán úgy véli, hogy valóban meg kell vizsgálni, hogy hány postát érdemes újranyitni.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:

Hirdetés
Hirdetés